Debrecen Hotels

Bajnokságot nyertek a fiatal debreceni frizbisek

  2018 jún 18 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Debreceni Frizbi Sportegyesület U17-es csapata megnyerte az idei ultimate frizbi országos bajnokságot.

A korosztályos csapatok országos bajnokságát június 16-án, szombaton, Budapesten rendezték.

A verseny négy korosztályban zajlott, és az U17-esek között a DFSE ifjoncai bizonyultak a legjobbnak. Az együttes (álló sor, balról) Sárosi Dominik, Almási Bálint, Kálmánchelyi Bence, Korompai Hunor, térdel: Kertész Márk, Gombos Nóra, Oláh Ágnes, Arany Tamás.

Mindegyik mérkőzésünk nagyon szorosan alakult, kétszer is hirtelen halálban sikerült csak felülmúlni az ellenfelet – mondta el Almási Bálint, a csapat egyik meghatározó játékosa. – Óriási volt átélni, ahogy a csapat a veszettnek tűnő helyzetekben is fel tudott állni. Azt hiszem, leginkább ezzel a küzdeni tudással érdemeltük ki a bajnoki címet.

A csapat több tagjának is ez volt az idei harmadik érmes helyezése, hiszen a debreceniek dobogóra állhattak az áprilisi junior liga végén Bécsben, és a májusi Diákolimpia döntőjén Budapesten.

– Debreceni Frizbi Sportegyesület –