„Azért kezdtem el bokszolni, hogy megvédjem magam”- interjú Komjáthi László négyszeres profi ökölvívó magyar bajnokkal

2022.03.12

Komjáthi László, becenevén Szikla négyszeres profi ökölvívó magyar bajnok, egyszeres nyolcas torna győztes, több mint nyolcvan profi mérkőzéssel a háta mögött, rengeteg nemzetközi szerepléssel, a boksz méltó ellenfeleivel is ringbe lépő, 46 évesen is aktív sportoló, férj és családapa.

Hogyan kerültél kapcsolatba a bokszolással?

Gyermekként agresszív családban nőttem fel, és azért kezdtem el bokszolni, hogy megvédjem magam. Tizenévesen, a 80-as években, az unokatestvéremmel kezdtünk eljárni heti háromszor egy bokszterembe. Igaz, hogy több kilométerre volt tőlünk, de ilyenkor biciklire pattantunk, és eltekertünk. Mi évekig csak ugrálóköteleztünk és medicinlabdával erősítettünk, szinte a nagyoktól lestünk el mindent. De engem csak a verekedés érdekelt. Kértem az edzőt, hogy az ott kialakított szorítóba léphessek és verekedhessek, és azután, hogy megengedte, hogy egy nálam profibbal kiállhassak, azt meg is vertem. Erre már odafigyelt ő is, és onnantól elkezdhettem én is versenyekre járni. A bokszban menedéket találtam, és kiugrási lehetőséget arra, hogy elhagyhassam a hajdúhadházi táblát. Nekem „muszáj” volt ezt csinálnom, mert ha otthon maradok, nem jó élet várt volna rám, mert akik maradtak, többségében alkoholisták lettek. A boksz esélyt adott arra, hogy másabb életet élhessek.

24 év aktív profi ökölvívás van a hátad mögött, hogyan bírtad fizikailag és szellemileg is?

1987-ben kezdtem el bokszolni, és már akkor, gyerekként is tudtam, hogy minden elhatározás és kitartás kérdése. A bokszoló egy kemény harcos, nem taktikázik, nem ügyeskedik, hanem verekszik. Nekem sosem volt dőzsölés, mindig odafigyeltem, hogy a súlyomat tudjam hozni. Ebben a több mint két évtizedben rengeteg országban jártam Európában, Amerikában egyaránt, ami nagyon sok élményt adott, és hálás is vagyok érte.  Azt gondolom, hogy attól lesz valaki nagy versenyző, hogy felülkerekedik a körülette lévő negatív dolgokon. És ha nem bíztam magamban, akkor el is vesztettem a meccseket. Amikor az első vereséget elszenvedtem, úgy, hogy azelőtt évekig veretlen voltam, akkor szétestem. Nem voltam ott fejben, megijedtem, megtorpantam, és az lett a vége, hogy kikaptam.

Nehezen élted meg a vereségeket?

Igen, azt éreztem, hogy lelkileg összetörtem.  Sosem mást hibáztattam, hanem csak magamat. Az edzéseken mindig 90 %-ot hoztam, de a külföldi, rangos versenyeken meg csak 50-60 %-ot. Több mint nyolcvan mérkőzésem volt profiként, ez rengeteg itthoni és külföldi versenyt jelentett. Hazai pályán mindig jobban ment, de ha más országban harcoltam, akkor többségében döntetlenek, vagy vereségek lettek. Nehezen éltem meg, de a feleségem Mártika már akkor is támogatott, hogy ne adjam fel, csak menjek tovább előre. Ez sokat segített.

Már 10 éve, hogy abbahagytad az aktív sportolást, milyen volt utána a civil élet?

A boksz után voltak, akiket felkészítettem versenyekre, és szép eredményeket értek el.  Edzőnek is felkértek, de azt nem akartam csinálni. Eldöntöttem, hogy abbahagyom a bokszolói életet, és tartottam is magamat hozzá. Két év kimaradt, amikor nem is sportoltam semmit sem. 69 kg-ban hagytam abba a bokszolást és fél év múlva már 75 kg lettem. És már amikor a cipőmet is nehéz volt bekötnöm, akkor eldöntöttem, hogy vissza kell térnem a fogyasztásba. Elindultam futni, csak amiatt, hogy formában legyek, de megtetszett, és elkezdtem versenyezni is.

Rengeteg futóversenyen indulsz, ezekre is úgy hangolódsz, mint régen a bokszmérkőzésekre?

A futás nem olyan, mint a boksz, itt nem vernek meg, hanem saját magaddal kell megküzdened. Kitűzöl egy célt, és azt szeretnéd elérni. Nem is egy társas sport, de amikor eléred azt, hogy már egyre kevesebb idő alatt futsz le egy távot, annál felemelőbb érzés nincsen. A futó társadalom nagyon összetartó közösség, azt gondolom, hogy nincsen párja a világon. Van egy táblázatunk, amiben látjuk, hogy ki mennyit futott, és ezek a számok inspirálnak minket. Az idén már 400 km felett teljesítettem, de van olyan futó is a csapatban, aki már 1000 km-t is futott.

Készülsz most valamilyen futóversenyre?

Állandóan vannak versenyek, így mindig edzek. Az igazi futókkal nem tudom felvenni a harcot, de az élmezőnyben vagyok, és most már tudatosan készülök, hogy az eredményeim jobbak legyenek.

A család is sportol veled?

A lányom táncolt, szokott edzőterembe járni, és van, hogy a feleségem velem tart a futásban. 24 éve vagyunk házasok, 30 éve ismerjük egymást, ő az, aki mindig biztat, hogy menjek, és csináljam. A családom tudja, hogy lenyugtat a futás, és mondják is sokszor, hogyha feszült és ideges vagyok, hogy ideje mennem egy kicsit futkározni. Olyankor megfogadom a tanácsukat.  Pedig van olyan reggel, amikor az ágyból sem tudok kiszállni, de erőt veszek magamon, és lefutok 20 km-t, vagy biciklizek 50 km-t. Szerencsés vagyok, mert nagyon összetartó családom van.

Mit üzennél azoknak, akik most kezdenek el sportolni?

Azért kezdjék el, és teljesen mindegy hogy mit, mert a sport ad egy megfelelő tartást, önbizalmat és hitet magukban. Engem a sport mentett meg az életben, és tett azzá, aki ma vagyok. Megváltoztatatott bennem sok mindent. Az emberek iránt tiszteletet, hogy tanult harcosként nem rúgunk bele fekvő emberbe, és hogy bízhatok magamban.  De megtanultam azt is, hogy ha nincs meg a kellő hitem önmagamban, akkor ne is csináljam. Amim van, azt a sportnak köszönhetem.

Fotók: magánarchívum

– Rontó Judyt –

az eredeti hír itt elérhető