Az utcán vert meg két embert a rabló Debrecenben, és még ő követelt bocsánatkérést

2021.07.14

A rendőrségre egy férfi tett bejelentést 2021. július 14-én 2 óra körül arról, hogy őt és barátját bántalmazták és megpróbálták kirabolni Debrecenben, a Balmazújvárosi úton. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek és meghallgatták a sértetteket, majd tanúkutatásba, valamint adatgyűjtésbe kezdtek. A beszerzett információk alapján pontos személyleírásuk volt az elkövetőről, akit egy órán belül a helyszín közelében elfogtak. A 28 éves helyi lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított azt sérelmezte, hogy a sértettek zenét hallgattak az utcán. Ugyan már a város ipari területén, lakóövezeten kívül voltak, mégis úgy döntött, hogy majd ő móresre tanítja a két férfit. Mindkettőjüket megütötte, és utasította őket, hogy kérjenek bocsánatot tőle, valamint a vele tartózkodó barátnőjétől. Eleget tettek a kérésének, de neki ez nem volt elég. Először egy vascsövet vett elő a biciklije csomagtartójából, majd egy kést rántott elő a zsebéből és pénzt, értékeket követelt tőlük. Zsákmánya végül mindössze egy doboz cigaretta lett. Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak.

A Debreceni Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.

az eredeti hír itt elérhető