Debrecen Hotels

Az oroszok is megerősítették: jövő héten érkezik Magyarországra az oltóanyagminta

  2020 nov 13 / #debrecen
Google ads
Google ads

A jövő héten első európai országként Magyarországra érkezhet az orosz oltóanyagminta – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.

Szijjártó Péter szerint lezajlott az egyeztetés vakcinaügyben az orosz kormány delegációjával.

Mivel az emberek életéről van szó, tilos átpolitizálni a vakcinabeszerzés kérdését

– mondta.

Úgy vélte, “aki politikát csinál a vakcinabeszerzésből, az a magyar emberek életével játszik”.

A járvány ugyanis nem ismer sem földrajzi irányultságot, sem politikai ideológiát

– magyarázta. Hozzátette: ez a járvány emberek életét veszélyezteti, ezért egyértelműen az a kormány kötelessége, hogy a lehető legtöbb forrásból, a lehető leggyorsabban a lehető legtöbb oltóanyagot szerezze be.

Közölte: ennek jegyében tárgyaltak most az orosz kormánnyal, és előrehaladást értek el.

Már csak az utolsó orosz egészségügyi minisztériumi engedély hiányzik ahhoz, hogy a jövő héten tíz dózis vakcinamintát küldjön Oroszország, és az ígéretek szerint a jövő hét elején megkapják az engedélyt, így a jövő hét folyamán első európai országként Magyarországra érkezik az orosz oltóanyag – mondta.

Megjegyezte: ezt a mintát a magyar hatóságok laboratóriumi vizsgálat alá vetik, hogy a legbiztosabb döntést hozhassák az oltóanyag magyarországi használhatóságáról.

A külügyminiszter kitért rá: emellett folytatták a tárgyalásokat az oltóanyag esetleges magyarországi gyártásáról.

Az a magyar vállalat, amely képes erre, megkapta az összes orosz előkészítő dokumentációt, és a jövő héten már világos menetrenddel fognak rendelkezni arról, hogy milyen ütemben, milyen kapacitást tudnak e cél szolgálatába állítani

– mondta Szijjártó Péter.

Az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium pénteken kiadott közleménye szerint a tárcavezető, Gyenyisz Manturov megerősítette, hogy a vakcina első mintái már a jövő héten megérkeznek Magyarországra, ahol ezzel párhuzamosan előkészületek folynak a gyártási bázis előkészítésére. A minisztériumnak a TASZSZ hírügynökség által idézett dokumentuma szerint ilyen módon Magyarország lehet az első uniós ország, amelyben megszervezik az orosz vakcina gyártását.

(MTI)