Az Inter Tan-ker együttműködik a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal

2021.11.19

Szakmai vizsgaközpont megalakításáról kötöttek keretmegállapodást az autóbuszüzemeltető Inter Tan-ker (ITK) Zrt. és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum (BSZC) képviselői Debrecenben pénteken – közölte az ITK az MTI-vel.

Közleményük szerint a társaság az oktatási intézménynek egy kishaszongépjárművet is átadott, amely “lehetőséget teremt a tanulók szakmai tudásának bővítésére”.

A vizsgaközpontról szóló megállapodás értelmében az ITK – elsősorban a gépészeti szakmacsoportokban – igény szerint biztosítja a vizsgahelyszínt és a vizsgák lebonyolításához szükséges feltételeket, elősegítve ezzel a szakképzés 4.0 követelményeinek való megfelelést
Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: cégük az elmúlt évek során közel 300, az idei tanévben 98 diáknak biztosít duális képzőhelyet, hogy hosszabb távon, 3-5 év múlva is legyen elég magasan képzett szakembere a tervezett bővüléshez.

Az ITK Holding Zrt. 2017-ben adta át debreceni oktatási központját, ahol egyrészt a jelenlegi dolgozók továbbképzése, másrészt a leendő munkatársak, a most még a szakképzésben részt vevő tanulók képzése zajlik. Az ITK 2018-tól számos együttműködési megállapodást kötött szakképzőhelyekkel, amelyek sikeres működéséhez a cégcsoport a szakmai ismereteket, a gyakorlatot biztosítja – ismertette.

Kossa György emlékeztetett arra, hogy a cégcsoport a középfokú szakképzésben együttműködik a debreceni, a berettyóújfalui, a kecskeméti, továbbá a budapesti gépészeti szakképzési centrumokkal, de a Debreceni Egyetemmel és a Budapesti Műszaki Egyetemmel is van együttműködési megállapodásuk.

A berettyóújfalui centrummal 2019-ben bővítették ki az együttműködést, amelynek részeként több munkatársukat beiskolázták hegesztőnek, ők a sikeres vizsgát követően szakmunkás képesítést kaptak. Ezenkívül esti tagozatos képzésen is folytatnak tanulmányokat dolgozóik, akik jövőre ipari gépész végzettséget szereznek – mondta, megjegyezve: a szakképzési centrum oktatói az elméleti és a gyakorlati foglalkozásokat az ITK debreceni oktatási központjában tartják. Annak érdekében, hogy a dolgozók részt tudjanak venni a képzésen, az ITK munkaidő-kedvezményt biztosít számukra.

Papp Gábor, a BSZC kancellárja hozzátette: intézményük Hajdú-Bihar megye 9 városában, 12 szakképző intézményben képez a piaci igényeknek megfelelő tudással rendelkező munkaerőt a térség gazdasági szereplői számára. A debreceni autóbuszokat is üzemeltető, városi, elővárosi személyszállítással foglalkozó Inter Tan-Ker Zrt. tavalyi nettó árbevétele – a cégadatok szerint – 4,1 milliárd forint volt.

az eredeti hír itt elérhető