Az EU tavaly 4,4 milliárd eurót utalt fejlesztésre Magyarországnak

2019.01.08

Az Európai Bizottság 2018-ban 4,4 milliárd eurót, azaz több mint 1400 milliárd forint fejlesztési forrást utalt Magyarországnak – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára hétfőn újságíróknak.

Hozzátette: ez nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredmény, ezzel a teljesítménnyel Magyarország a V4-eket és a régió többi országát is megelőzi.

Magyarország a 2014-2020-as fejlesztési időszakban rendelkezésre álló 9000 milliárd forintos keretének 31 százalékát már lehívta, és ezzel messze túlteljesíti a tagországok 27 százalékos átlagát – mondta Schanda Tamás.
Az államtitkár úgy fogalmazott: sikeres évet zárt a magyar fejlesztéspolitika 2018-ban, és az Európai Bizottság is így látja.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az európai uniós fejlesztések gyorsan és jó minőségben haladnak.
A kormány fejlesztéspolitikájának sikerességét mutatja az is, hogy a 2014-2020-as időszakban rendelkezésre álló 9000 milliárd forint 110 százalékára a pályázatokat már kiírták, 107 százalékáról már döntés született, 65 százalékát pedig már kifizették a projekt megvalósítójának – tette hozzá.

Az ITM államtitkára kiemelte, a fejlesztéspolitikai eredmények azért valósulhattak meg 2018-ban, mert a magyar gazdaság erős, és a magyar költségvetés helyzete stabil.

Kérdésre válaszolva Schanda Tamás közölte, hogy decemberben 1,7 milliárd euró érkezett az Európai Bizottságtól Magyarországra. Elmondta, hogy a 2018-ban Magyarországra utalt 4,4 milliárd euró uniós fejlesztési forrásból 1 milliárd euró a 2007-2013-as időszak fejlesztéseit érinti. Ezzel megérkezett Magyarországra a 2007-2013-ban rendelkezésre álló források szinte 100 százaléka.

az eredeti hír itt elérhető