Az EU külügyi tanácsa fokozottabb együttműködést akar Indiával

2018.12.11

Az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsa áttekintette az Indiával tervezett partnerségi stratégiát hétfőn, és fokozottabb együttműködésre sürgette az uniót és tagállamait az ázsiai országgal.

A stratégia a két fél közötti partnerség elmélyítését célozza, és ennek eszközét elsősorban a fenntartható modernizáció előmozdításában, valamint a globális és regionális kérdésekre adott közös válaszokban látja. Célja, hogy fokozza az EU külső tevékenységének hatékonyságát a régióban. A politikai, gazdasági és az emberek közötti kapcsolatrendszer további elmélyítése révén az Indiára vonatkozó uniós stratégia azt hivatott elősegíteni, hogy a két partner együttes erővel lépjen fel a globális kihívások megoldása, a fenntartható gazdasági növekedés előmozdítása, valamint az üzleti lehetőségek bővítése érdekében – közölték.

A tájékoztatás szerint a dokumentum azon a felismerésen alapul, hogy a nagy, világméretű gazdaságok közül India bővül a leggyorsabban, és az ország fontos geopolitikai szereplővé lépett elő.

Mint közölték, a külügyminiszterek tanácsa örömmel fogadta, hogy nagyratörő külpolitikai törekvéseinek és gyorsan növekvő gazdaságának köszönhetően India egyre nagyobb szerepet és felelősséget vállal a nemzetközi színtéren. A stratégiai partnerségen keresztül az EU és India közösen törekszik a béke és a biztonság előmozdítására, valamint a közös szabályokon alapuló világrend megerősítésére – szögezték le a miniszterek.

az eredeti hír itt elérhető