Az elmúlt 24 óra intézkedései

2018.06.29

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 2 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos és 1 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 7 személyt fogott el, akik közül 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, míg 2 főt az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt. A rendőrök 19 személyt állítottak elő, köztük 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 9 esetben történt.

az eredeti hír itt elérhető