Debrecen Hotels

Az ellopott biciklik megkerüléséért – Folytatódik a Bike Safe program Hajdú-Bihar megyében

  2018 Júl 24 / #debrecen
Google ads
Google ads

A hajdú-bihari kerékpár tulajdonosok regisztrálhatják járművüket egy központi adatbázisba, amely segíti a rendőrség munkáját.

A kerékpárlopások felderítésének egyik leghatékonyabb eszköze egy egységes nyilvántartási rendszer, ahol a bicikliket egy központi adatbázisban, egyedi azonosító jeleikkel együtt regisztrálják. A nyilvántartási rendszer nagyban elősegíti az ellopott kerékpár felderítését, megtalálását. Erre szolgál a Bike Safe elnevezésű program, amely 2016-ban indult országos útjára. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai 2018. július 18-21. között a debreceni Campus Fesztiválon, illetve 2018. július 21-én az Újlétai falunapon várták a kerékpárjukat regisztrálni kívánó lakosokat.

A program 2018. július 28-án Tiszagyulaházán folytatódik, ahol a kerékpár regisztráció mellett, a bűnmegelőzési szakemberek vagyonvédelmi tanácsokkal és vagyonvédelmi eszközök bemutatójával várják az érdeklődőket.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai:

•Mindig lakatolja le kerékpárját, akkor is, ha csak néhány percre hagyja őrizetlenül.

•A kerékpár lezárásához válasszon erős, vastag láncú vagy komolyabb U-alakú lakatokat, még ha azok drágábbak is. A tolvajok elsősorban azokat a bicikliket keresik, amelyeket vékonyabb vagy egyszerű számzáras lakattal zártak le.

• Amennyiben hosszabb időre kénytelen ott hagyni kerékpárját, akkor érdemes a lámpát, kulacsot, pumpát, illetve mindent, ami mozdítható a kerékpárról levenni.

• Ne tárolja a kerékpárját (még lezárva sem) lépcsőházak folyosóján, pincéjében. A lezárt folyosó sem jelent különösebb akadályt a tolvajoknak. Amennyiben közterületen állítja le a kerékpárt, érdemes forgalmas, frekventált helyet választani, ahol sok ember jár.

• Figyeljenek arra is, mihez rögzítik a biciklit lezáráskor. Ne lakatolja le könnyen elmozdítható oszlophoz, táblához vagy kerítéshez!

• Javasoljuk, hogy jegyezze fel kerékpárja egyedi azonosítóit (pl. típus, vázszám, sérülések, méret, szín, felszerelés), amelyekről érdemes fényképet is készíteni. Amennyiben megtörténik a baj ezen adatok segítik a rendőrség munkáját, a felderítést és a kerékpár visszaadását a tulajdonosnak.