Az egyházi szakértő szerint megbékélést hoz a halottakra emlékezés

2018.11.01

A pogány kultuszok félelemmel gondoltak az elhunytakra november táján, ám a kereszténység megszületése óta a megbékélés határozza meg az utolsó őszi hónap kezdetét – mondta Gájer László egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

A halottakról – jegyezte meg – a kereszténység előtti időkben is megemlékeztek, ám míg a kelta hitvilág szerint a halottak átköltözése a túlvilágra megzavarta az élők világát, a keresztények szerint imádsággal segíteni lehet az üdvözülésüket.

A földi életet ugyanis nem mindenki üdvözülésre készen fejezi be, így ők haláluk után, az érdemszerzés idejének végeztével az élőktől kaphatnak támogatást – tette hozzá. Mindenszentek ünnepe és halottak napja ezért – mint mondta – a remény mellett az imádság kötelességére is figyelmezteti a hívőket.

Az évnek ebben az időszakában ezért is élénk a keresztény felekezetek liturgikus élete, az egymás után következő ünnepnap és emléknap a remény üzenetét hordozza – hangsúlyozta Gájer László.

Hozzátette, hogy mindkettő több mint ezer éves hagyomány a nyugati világban, hiszen a keresztényüldözések áldozatait már a 2-3. században is tisztelték, míg az üdvösségbe el nem jutottakról a 9-10. század óta emlékeznek meg ilyenkor.

az eredeti hír itt elérhető