Autóvásárlási rohamra számít a lízingszövetség is

2019.07.09

Autóvásárlási rohamra számít a lízingszövetség, így a lízingcégek már kialakították azt a termékkört, amellyel részt tudnak venni a nagycsaládosok számára július 1-jétől elérhető, autónként maximum 2,5 millió forintos állami támogatást nyújtó programban – mondta a Magyar Lízingszövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Tóth Zoltán hozzátette: a családvédelmi akcióterv részleteinek bejelentése után érezhetően megnőtt az érdeklődés a gépjármű-kereskedőknél és a lízingcégeknél is, ezért nem meglepő, hogy egy héttel a támogatás életbe lépése után többezren elkezdték a szükséges dokumentumok beszerzését.

Mint elmondta, a támogatás feltételrendszerének nyilvánosságra hozatala óta a lízingszövetség a Magyar Bankszövetséggel és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségével együttműködve folyamatosan egyeztet az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Magyar Államkincstárral és más piaci szereplőkkel, annak érdekében, hogy hatékony és érthető legyen az ügyintézés a vásárlók számára.

az eredeti hír itt elérhető