Átadták a Richter Gedeon új irodaházát Debrecenben

2020.09.30

Szijjártó Péter szerint a gyógyszeripar a magyar gazdaság kitörési ágazata, amelyben minden támogatás megtérül, ezért a kormány ezután is mindent megtesz, hogy a magyar gyógyszergyártás a világ élvonalában maradjon.

A külgazdasági és külügyminiszter szerdán Debrecenben, a Richter Gedeon Zrt. új irodaházának átadásakor azt is elmondta, hogy a magyar gyógyszeripar termelési értéke tavaly 910 milliárd forint volt, ami 5 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Richter, Debrecen
A Richter Gedeon Nyrt. új irodaháza Debrecenben az átadása napján, 2020. szeptember 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt

A Richter Gedeon Zrt. tavaly 508 milliárd forint rekordbevételt ért el, negyven országban van jelen több mint 200 gyógyszerrel és 13 ezer alkalmazottal – mutatott rá Szijjártó Péter, aki a 3500 négyzetméteres irodaház avatásán azt is kiemelte, hogy a Richter az elmúlt években összesen 15 milliárd forint értékű kapacitásbővítő és technológia-fejlesztő beruházást valósított meg, amit a kormány 5 milliárd forinttal támogatott, és ezzel 125 új munkahely is létrejött.

Richter átadás, Debrecen
Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke, Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester, Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója és Mile Attila, a Richter Gedeon Nyrt. debreceni üzemének igazgatója (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a cég új irodaházának átadásán Debrecenben 2020. szeptember 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt

az eredeti hír itt elérhető