Debrecen Hotels

Asztalról lopott el egy telefont Debrecenben

  2018 Sze 27 / #debrecen
Google ads
Google ads

A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást a gyanúsítottal szemben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 20 éves férfival szemben kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.

Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy 2018. augusztus 25-én éjszaka Debrecenben szórakozott barátaival, majd elaludt egy az utcán lévő asztalnál és amikor felébredt észrevette, hogy eltűnt a telefonja.

A rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit 2018. augusztus 29-én elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók kihallgatták a debreceni gyanúsítottat. I. Richard beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a sértett telefonját az asztalról ellopta, majd azt később eladta.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Debreceni Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.