Árpa Attila nem ismerte el bűnösségét a drogügyében

2022.05.09

Árpa Attilát társtettesként forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádolják. Nem ismerte el bűnösségét.

A színészt és barátait 2019-ben Árpa Attila otthonában lepték meg a rendőrök, akik szerint a társaság több tagja is részt vett kábítószer adásában-vételében. Úgy tudni, Árpa Attila is rendszeres kokainvásárló volt és barátainak adta el a drogot.

Az ügy előzetes tárgyalására ma került sor, ezen Árpa Attila is megjelent, akinek lehetősége volt beismerni vagy tagadni bűnösségét. A színész-producer az utóbbi mellett döntött, pedig el is fogadhattta volna az ügyészség ajánlatát. Ha bűnösnek vallotta volna magát és lemond a tárgyalási jogáról, akkor egy év tíz hónap szabadságvesztést kapott volna, melynek végrehajtását négy évre felfüggesztik. Így ha más ügyben nem ítélik el a következő években, biztosan nem kellett volna börtönbe mennie. Így azonban ennek az esélye is fenn áll.

A színész nem ismerte el a bűnösségét a mai előkészítő tárgyaláson, szeretne részt venni a rendes tárgyaláson, de vallomást most nem tett – írja a Blikk.

Nagyon könnyű lett volna elfogadni az ügyészség ajánlatát, hiszen akkor csak felfüggesztett börtönbüntetést kaptam volna, és nem én vagyok az egyetlen a színész kollégáim közül, akinek ilyen priusza lenne. Viszont nem vagyok bűnös, továbbra is küzdeni szeretnék azért, hogy bebizonyítsam, a vádban leírtakat nem követtem el

– nyilatkozta a lapnak Árpa Attila, aki azt kéri, senki ne ítélje el addig, amíg nem ér véget az ügy. A következő tárgyalást október 5-én tartják.

az eredeti hír itt elérhető