Alkoholizmussal küzdött Till Attila

2022.03.10

Az ország egyik legnépszerűbb műsorvezetőjéről kevesen tudják, hogy alkoholizmussal küzdött, sőt, voltak bulik, amikor a tudatmódosító szereket sem vetette meg.

A mindig jókedvű Tilla Osváth Zsolt ZSHOW Time című műsorában őszintén nyilatkozott korábbi problémáriól.

Öt éve barátkozom azzal a gondolattal, hogy alkoholista voltam. Öt éve nem iszom… és mást se… Legyünk őszinték, a mai világ nem alkohol alapú, van itt minden… Összefügg. Én sosem voltam drogalapú. Vannak a drogalapú emberek, én egy alkohol alapú ember vagyok…

írta meg Tilla szavait a Blikk. A műsorvezető sokáig bulinak hitte az életet, hiába figyelmeztette a felesége. Tilla kicsapongásai szerencsére nem mentek a családi élete rovására, mindig lehetett rá otthon is számítani, a gyerekeivel is sokat foglalkozott. De amikor buliról volt szó, nem ismert határokat.

Sokszor volt, hogy mentem két napig. Még drog sem kellett ahhoz, hogy menjek. Az alkohol egy idő után meg akart velem mérkőzni és akkor leterített, ilyenkor kidobtam a taccsot, majd azonnal ittam rá. Meg én tudtam úgy is, hogy ha olyan kedvem volt, hogy fölkeltem és gyógysör, és bumm egyből tovább! És aztán két-három nap alatt lenulláztam magam, és tényleg olyan voltam, mint egy háborúból hazajött katona.

mesélte a műsorvezető, aki úgy érzi, még időben abbahagyta az ivást. Egy időben addiktológushoz is járt, de ott könnyű esetként tartották számon.

az eredeti hír itt elérhető