Debrecen Hotels

Alig járnak focimeccsre Magyarországon, csak egy csapatnak van számottevő jegybevétele

  2019 máj 21 / #debrecen
Google ads
Google ads

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságnak jelentős tartalékai vannak a szurkolói létszámot és a bevételt illetően, mindkét esetben a mostani szám dupláját is elképzelhetőnek tartja.

A sportközgazdász kedden a Digi Sport Reggeli start című műsorában az első osztályú klubokkal kapcsolatban azt mondta: az élvonal 12 csapatának az átlagos éves költségvetése 2,1 milliárd forint, amelynek azonban mindössze 1-1,5 százalékát teszi ki a jegybevétel.

“Ez gyakorlatilag a belépők nyomtatási költségét is alig fedezi” – fogalmazott a volt Magyar Labdarúgó Liga ügyvezető igazgatója.

Ellenpéldaként a bajnoki aranyérmes Ferencvárost emelte ki, amelynek költségvetése 5-7 százaléka származik a jegybevételből. Ez magyar viszonylatban kiemelkedően magasnak számít, ezért ennek megfelelően foglalkoznak és kommunikálnak a szurkolóikkal.

“Ezt várom olyan kluboknál, ahol egyébként a potenciális szurkolói mennyiség megvan, csak vagy valahol a stadionon kívül vannak, vagy valami egyéb vita miatt nem mennek el a mérkőzésekre” – közölte. Kiemelte: javult az élvonal nézőszáma – körülbelül 10 százalékkal -, amely így mérkőzésenkénti átlagban elérte a háromezret, de ez “majdnem és kizárólag a Ferencvárosnak köszönhető”.

Hozzátette: a magyar bajnokságnak jelentős tartalékai vannak a bevételt generáló szurkolói létszámot illetően, akár a mostani mennyiségnek a dupláját is elképzelhetőnek tartja.

A múlt szombati, Budapesten megrendezett Lyon-Barcelona (4-1) női labdarúgó Bajnokok Ligája-döntővel kapcsolatban kifejtette: megdöbbentették a 700 és 1000 forintos jegyárak, amellyel az európai szövetség (UEFA) “beárazta az európai női klubfutball csúcseseményét”.

Ugyanakkor kiemelte, hogy van érdeklődés minőséginek mondott egyedi sporteseményekre. Jelezte, hogy egyik családtagjához – aki lakáskiadással is foglalkozik – nyolc, 50-es átlagéletkorú szurkoló érkezett Hollandiából kifejezetten a női BL-döntőre, miközben holland klub nem volt érintett a fináléban.