Debrecen Hotels

Addig rúgta a földön fekvő debreceni fejét, míg az belehalt

  2021 máj 02 / #debrecen
Google ads
Google ads

A debreceni, Erzsébet utcában történt bántalmazás miatt nyomoztak a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának rendőrei. Az eset  2020 július 12-én történt, de az áttörés 2021. február 4-én jött az ügyben, amikor a nyomozók beazonosítottak egy férfit és egy nőt, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével – írja a police.hu.

A 27 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, és elmondta a rendőröknek, hogy ő bántalmazta a sértettet. Mint kiderült, vitatkozni kezdtek, ami egészen verekedésig fajult, azonban a gyanúsított a dulakodás közben földre kerülő áldozatát többször fejbe is rúgta, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A rendőrök halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe a helyi lakost és kezdeményezték letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság 2021. február 10-én elrendelt.

A nyomozás során a bűnügyesek átminősítették az esetet különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettére. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.