Debrecen Hotels

A Vodafone csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz

  2018 okt 09 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Vodafone Magyarország alapító tagként csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz.

A 2018. október 9-én megalakult Mesterséges Intelligencia Koalíció alapítóihoz a kezdeményezés támogatójaként a Vodafone Magyarország is csatlakozott. A koalíció célja, hogy kijelölje a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit.

A mesterséges intelligencia (MI) kutatása, fejlesztése és alkalmazása a technológiai és üzleti szféra egyik leginnovatívabb területei közé tartozik, amely az elemzések szerint 2030-ra 13.300 milliárd euróval növeli majd a globális gazdaság teljesítményét.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, felismerve az MI alkalmazásokban rejlő kiemelkedő versenyképességi potenciált, elindította a Mesterséges Intelligencia Koalíciót, amely platformként szolgál azok számára, akik érintettek a terület jövőbeni alkalmazásában, kutatásában, a jogi és etikai aspektusainak vizsgálatában. Annak érdekében, hogy a hazai digitális ökoszisztéma szereplői felkészülten vegyenek részt az MI területén zajló nemzetközi versenyben, a hazai szereplők – kormányzat, nagyvállalatok, kkv-k, startupok, valamint az akadémiai és egyetemi műhelyek –, közös fellépésére van szükség. Az MI Koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések terén mihamarabb az európai élvonalba kerüljön.

Október 9-én a Vodafone Magyarország alapító tagként csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz. Az alapító nyilatkozatot a szolgáltatót nevében Dr. Budai J. Gergő vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes írta alá. „A mesterséges intelligencia villámgyors térhódítása és gyakorlati haszna tagadhatatlan. Ez a terület a technológiai fejlődésnek az eddigiektől gyökeresen eltérő, még magasabb szintjét képviseli. A Vodafone eddig is kiemelt figyelmet fordított a technológiai újításokra, és a számos innovációt tartogató jövőben épp olyan megbízható partner lesz, mint napjainkban” – mondta el.

A mesterséges intelligencián alapuló megoldások használata a jövőben számos előnnyel fog járni. Életünk részévé válnak az önvezető autók, nő a kiberbiztonság, és a tőzsdefolyamatok pontosabb előrejelzésétől az egészségügyi diagnosztikáig és megelőzésig számtalan olyan fejlesztést fog hozni a mindennapokba, amelyek hatékonyabbá, biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá teszik a jövőt.