A vizsgált kalandparkok 11 százalékát ideiglenesen lezárták

2019.07.17

A vizsgált kalandparkok 11 százalékát, legtöbbjüket megfelelőségi tanúsítványuk hiánya miatt ideiglenesen lezárták – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Keszthelyi Nikoletta hozzátette: a vizsgált kalandparkok 31 százaléka az üzemeltetésre vonatkozó előírásoknak teljes körűen nem felelt meg, de nagyobb részüknél csak adminisztrációs problémákat találtak.

Mint mondta, a kalandparkok üzembe helyezésénél először egy tanúsító szervezetnek kell kipróbálnia a pályát, ezek állítják ki a működéshez szükséges megfelelőségi tanúsítványt, ha mindent rendben találnak. A pálya veszélyességétől függően egy, két vagy három évente kellene megújítani a tanúsítványt – ismertette.

A fogyasztóvédelmi hatóság a kalandparkok esetén azt ellenőrzi, hogy a tulajdonos rendelkezik-e a szükséges dokumentációval, az eszközök terhelhetősége fel van-e tüntetve a parkban, illetve, hogy a kezelő személyzet rendelkezik-e a szükséges bizonyítványokkal – magyarázta Keszthelyi Nikoletta.

az eredeti hír itt elérhető