A síneken állt meg az autó – felelősségre vonják a vezetőt

2018.01.17

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a férfi ellen közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon.

A debreceni férfi 2017. november 22-én a délelőtti órákban esős, kedvezőtlen időjárási viszonyok között haladt személygépkocsival Kismarja felől Nagykereki felé a rossz minőségű 4808 számú úton.

A vádlott a fenti körülményeket figyelmen kívül hagyva az általa vezetett jármű sebességét nem megfelelően választotta meg és egy jobbra ívelő útkanyarulatból kihaladva megcsúszott, majd megpördült.

A férfi ezt követően nem tudta uralni az autót, az a közúttal párhuzamosan kialakított vasúti sínre sodródott, miközben kidöntött egy, a mozdonyvezetők tájékoztatását szolgáló előjelzést és annak elektromos vezetékét is elszakította. Miután a vádlott észlelte, hogy a gépkocsit nem tudja kimozdítani a vasúti sínről, a történtekről telefonon értesítette a sárándi vasútállomást.

A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban a vádlott KRESZ szabályszegő magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A tárgyalás mellőzésére irányuló vádiratban pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

az eredeti hír itt elérhető