A Nagyállomáson lopott, keresik

2018.10.04

A debreceni vasútállomáson történt bűncselekmények sértetteinek jelentkezését várjuk.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy nyíradonyi férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint  a 21 éves férfi gyanúsítható azzal, hogy 2018. szeptember 10. és 2018. szeptember 16. között Debrecenben, a vasútállomáson az aluljáróban egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi kezéből kivett egy kerekes, csatos utazótáskát, majd elszaladt, azonban a sértett utolérte, így a táskát hátrahagyva elmenekült.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2018. szeptember 17. és 2018. szeptember 23. között  a vasútállomás előtti járdán egy eddig ismeretlen személyazonosságú nő kezéből kivette a barna színű válltáskáját, majd abból eltulajdonította a sértett Samsung vagy LG  márkájú, nyomógombos mobiltelefonját, a táskát pedig visszaadta a sértett részére és elmenekült.

A bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri a sértetteket, hogy jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám) vagy telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

az eredeti hír itt elérhető