A mélytengeri hidrotermális kürtőket használja keltetőként egy rájaféle
2018.02.09A mélytengeri hidrotermális kürtők szomszédságában rakja le tojásait egy rájaféle, hogy az átlagosnál melegebb vizet kihasználva felgyorsítsa az egyébként négy vagy akár még több évig eltartó keltetési folyamatot – derült ki egy új tanulmányból, amely elsőként szolgál bizonyítékkal arra, hogy egy tengeri teremtmény vulkanikus hővel kelteti a tojásait.
A valódi rájafélék közé tartozó Bathyraja spinosissima faj tojástokkal körülvett ivadékai leginkább egy méretes raviolira hasonlítanak, amelyet mind a négy sarkán apró nyúlványok zárnak le. A már kiürült tojástokokat, amelyeket gyakran partra sodor a víz, a “sellők pénztárcájaként” is szokták emlegetni.
Az ivadékok éveket töltenek a vízáteresztő kollagénburokban: legkevesebb 1500 napot, ha a körülöttük lévő víz átlaghőmérséklete 2,7 Celsius-fok – írja a LiveScience című ismeretterjesztő hírportál.
Azért, hogy jobban megismerjék a több mint 3000 méteres mélységben élő rájafaj és környezetének kapcsolatát, a kutatók egy hidrotermális kürtőkben gazdag területet vizsgáltak át a Csendes-óceán Galápagos-szigetekhez közel eső részén. A hidrotermális kürtők leggyakrabban az óceáni hátságok közelében, az óceánok fenekén alakulnak ki, amikor a repedésekben a forró magma felhevíti a vizet, amely aztán a magas hőmérsékleten sok ásványi anyagot old ki.
A kutatást vezető Pelayo Salinas de León, az ecuadori Charles Darwin Alapítvány ökológusa és kollégái egy távirányítású járművel térképezték fel a területet, ahol ráját ugyan nem, de összesen 157 tojástokot találtak, amelyek többsége – 58 százaléka – pontosan 20 méterre helyezkedett el a legforróbb kürtőktől. A Nature című tudományos folyóirat internetes kiadásában közölt tanulmány szerint az ilyen területeken tapasztalható melegebb – az egyik területen például 4,5 Celsius-fokos – víz felgyorsíthatja a keltetési időt.
A valódi rájafélék a porcos halak osztályába tartoznak, amelyek a túlhalászat elsődleges áldozataivá váltak az utóbbi évtizedekben. Az ide tartozó fajok immár nagyjából 25 százalékát fenyegeti a kihalás. A mélytengeri környezetben élő fajok különösen veszélyeztetett helyzetben vannak, mivel általában lassabban fejlődnek és később válnak ivaréretté, ami jelentősen megnehezíti a regenerálódást a megtizedelt populációk számára.
A kutatók szerint a szárazföldi állatoktól korántsem idegen, hogy a környezetükben lévő vulkanikus tevékenységet kihasználva “begyújtanak a tojásaik alá”. Az állati fosszíliák tanúsága szerint a kréta földtörténeti korban élő szauropoda dinoszauruszok egy része a vulkáni tevékenység révén felmelegedett földbe ásta el a tojásait. A ma élő tongai ásótyúk (Megapodius pritchardii) ugyancsak a vulkánok által felmelegített talajba készít fészket magának. Soha ezelőtt nem találtak azonban még arra utaló bizonyítékot, hogy egy tengeri teremtmény vulkanikus hővel kelteti a tojásait.
A kutatók szerint ezen mélytengeri teremtmények szaporodási szokásainak és természetes élőhelyeinek jobb megismerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy hatékony stratégiákat dolgozhassanak ki megóvásukra.