“A megyében nekem lesz a legprofibb maffiózó ellenfelem” – reagált Tasó üzelmeire ellenzéki kihívója

2021.12.20

Állami pénzekből hízik Tasó László nyíradonyi uradalma – derítette ki a Magyar Hang oknyomozó ripotere.

A cikk hosszasan taglalja, hogy Hajdú-Bihar megye 3. számú választókerületének fideszes képviselőjének holdudvara hogyan jutott az elmúlt években kormányzati és Tasó szerint nem kormányzati pénzekhez.

A témával kapcsolatban Salamon Gergő, Tasó László összellenzéki kihívója is megszólalt, és mint a vele készült interjúnkban is hangoztatta, véget akar vetni a kiskirálykodásnak.

A megyében nekem lesz a legprofibb maffiózó ellenfelem.

Míg Tasó László piti bűnözői azzal vannak elfoglalva, hogyan vásároljanak közpénzből szolgálati kocsikat, hogy adjanak milliós jutalmakat maguknak, avagy miképpen tagadják meg a tájékoztatást a választóiktól, addig a profi maffiózó és köre nagyban játszik.

Be kell látni, van még hova fejlődni a kiskirályoknak, hogy a keresztapához felnőjenek. Én a helyükben beiratkoznék egy gyorstalpalóra, hiszen ’22 áprilisa után már nem lesz mód sehogyan sem átjátszaniuk a közpénzt saját zsebbe.
’22 áprilisában arról döntünk majd, hogy továbbra is a legprofibb bűnöző képviseljen minket, vagy inkább olyan, aki a bűnözőket rács mögé, a nép hangját pedig a parlamentbe juttatja!

– írta Facebook-oldalán Salamon.

az eredeti hír itt elérhető