Debrecen Hotels

A mai cukisági versenyt a debreceni állatkert kisteknősei nyerték

  2021 febr 17 / #debrecen
Google ads
Google ads

A cívisvárosi intézmény páncélosai remekül érzik magukat téli szálláshelyükön, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy tavalyhoz hasonlóan az idei év elején is szép számú egészséges utóddal örvendeztették meg gondozóikat. A tojásrakás tavaly november közepén történt, február elején pedig összesen 13 kisteknős kelt ki, majd költözött be a Pálmaház kulisszái mögött kialakított teknősoviba. További örömhír, hogy január végén a gondozók újabb tojásokat helyeztek a keltetőbe, a tavasszal esedékes következő szaporulatnak azonban a remények szerint az intézmény már látogatóival közösen örülhet majd – írja dr. Nagy Gergely Sándor, az intézmény igazgatója.

Az afrikai Szaharában és annak déli részén húzódó Száhel-övezetben őshonos sarkantyús teknős (Centrochelys sulcata) a világ harmadik legnagyobb termetű szárazföldi teknősfaja; páncélhossza a 80 cm-t is meghaladhatja, a hímek testtömege pedig akár a 100 kg-ot is elérheti. Nevét a hátsó lábán található sarkantyúszerű kinövésekről kapta. Egyaránt veszélyezteti az elsivatagosodás és túlzott legeltetés miatti élőpusztulás, valamint az illegális kereskedelem, így a faj sebezhető besorolást kapott a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, és szerepel a washingtoni egyezmény (CITES) védettséget adó II-es mellékletében.