A Magyar Zenei Tanács a talpon maradáshoz kér segítséget

2020.05.23

Az ősztől újrainduló programok lebonyolításához szükséges pályázatok mielőbbi kiírását és elbírálását kéri többek között a Magyar Zenei Tanács annak érdekében, hogy a zenei élet valamennyi területe talpon maradhasson.

A Magyar Zenei Tanács pénteken juttatta el az MTI-hez állásfoglalását, amelyben felhívja a figyelmet a tervek szerint ősztől újrainduló programok lebonyolításához szükséges pályázatok mielőbbi kiírására és elbírálására, valamint azt kéri, hogy a zenei élet valamennyi területe – beleértve a független együtteseket, szabadúszó művészeket, szolgáltatókat – kapjon segítséget a talpon maradáshoz, ne vonjanak el korábban megítélt állami, önkormányzati forrásokat az intézményektől. Emellett tegyék lehetővé, hogy ezek a források eljuthassanak a zenei élet szereplőihez.

A művészek, a technikai személyzet, valamint a zenei rendezvényeknek helyszíneket biztosító intézmények és munkatársaik is nehéz helyzetbe kerültek az elmúlt időszakban. A Magyar Zenei Tanács ezért arra szeretné felhívni a döntéshozók – nemcsak a kormány, hanem az önkormányzatok és a támogatásokat elosztó felelősök – figyelmét, hogy a magyar kultúra továbbélése szempontjából kiemelt fontosságú a művészeti produkcióknak helyet és közönséget biztosító intézmények és vállalkozások támogatása.

az eredeti hír itt elérhető