Debrecen Hotels

A ma épülő falak miatt fejezte ki aggodalmát a szentszéki államtitkár

  2019 nov 10 / #debrecen
Google ads
Google ads

Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár szerint a berlini fal ledöntése után újabb falak emelkedtek, és ma is “mindenhol falakat akarnak építeni”.

A bíboros egy olasz hetilapban szombaton megjelent nyilatkozatában kijelentette: “sajnos, az ember természetéhez tartozik, hogy falakat emeljen”.

“A berlini fal két szembenálló oldal jelképe volt, és mindenki azt gondolta, hogy ezek túllépésével egy nagyobb megértést és békét képviselő korszak következik. Ehelyett robbant a nacionalizmus, a bezárkózás” – jelentette ki a szentszéki államtitkárságot vezető bíboros. Hozzátette, hogy a berlini fal ledöntését kísérő örömöt és elégedettséget nem követte “komoly elkötelezettség a nemzetközi közösség új megalapozására. Erkölcsi elkötelezettségre szükség van, mivel e nélkül nem történik minden automatikusan, sőt, ami spontán következik be, ellentétes irányba vezethet”.

Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország (FI) jobbközép párt alelnöke, az Európai Parlament volt elnöke Twitter-bejegyzésben azt írta: a berlini fallal a “borzalmas kommunista diktatúra jelképe” dőlt le. Hozzátette, hogy a fal lebontásával új, egységesebb Európa született, és milliók kapták vissza szabadságukat. A mostani baloldal azonban mindezt el akarja felejtetni, és “ki akarja törölni a kommunizmus szégyenét a történelemkönyvekből is” – véli Tajani.
Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke szintén közösségi oldalán azt hangoztatta, hogy a berlini évforduló a “szabadság ünnepe”. Meloni szerint a mai európai patriótáknak is le kell dönteniük azt a falat, amellyel “a pénzügyi hatalmak és a brüsszeli bürokrácia” maga alá akarja rendelni Európa szabad és önrendelkezésre törekvő népeit.