Debrecen Hotels

A legolcsóbb kivitelezőt választotta a debreceni önkormányzat, nem készült el időben a bölcsőde-felújítás

  2019 jan 10 / #debrecen
Google ads
Google ads

A debreceni önkormányzat a TOP 6.2.1-15 kódszámú “Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése” című felhívás keretén belül 237,2 millió forint uniós támogatást nyert a Debrecen Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődei Intézménye Karácsony György Utcai Tagintézmény komplex felújítására, korszerűsítésére és projektarányos akadálymentesítésére, illetve új eszközök beszerzésére.

A debreceni önkormányzat a jogszabályok szerint és más hasonló eljárásban is alkalmazott referenciakövetelmények mellett lefolytatott közbeszerzési eljárás útján választotta ki a legkedvezőbb és legolcsóbb ajánlatot adó vállalkozót a kivitelezésre.

Míg a nyertes pályázó nettó 180 millió forintért vállalta a kivitelezést, a második 222 millió forintért, a harmadik pedig 229 millió forintért újította volna fel a bölcsődét.

A debreceni önkormányzat 2018. május 17-én kötött szerződést a nyertes kivitelezővel, amely cégnek 2018. november 30-ig volt ideje a beruházás befejezésére.

Ezt a határidőt a kivitelező nem tudta tartani, sőt a szakértői állásfoglalás szerint jelen pillanatban is 70 százalékos készültségben van. A debreceni önkormányzat ezért felmondta a szerződését.

A debreceni önkormányzat minden jogszabály szerinti követelést – kötbér és kárigény – érvényesíteni fog akár peres eljárás során is és haladéktalanul új eljárást indít az új kivitelező kiválasztására.

A debreceni önkormányzat az Új Főnix Tervben 2016 és 2018 között eddig három óvodai telephelyet, a Liget óvoda Bartók Béla utcai és Babits utcai telephelyét, valamint a Nagyerdei óvodát újította fel, emellett elkészült az Ady Gimnázium és a Hatvani István Általános Iskola energetika korszerűsítése. Jelenleg Alsó-Józsán és Pallagon zajlik óvodai felújítás, de hamarosan elkészül a Lilla téri Általános Iskola és a Debreceni Zenede korszerűsítése is.

A debreceni önkormányzat legfontosabb érdeke, hogy minél hamarabb és az elvárt minőségben fejeződjön be a Karácsony György utcai Bölcsőde felújítása is, és korszerű körülmények közé költözhessenek vissza a kisgyermekek.