A legjobb dartsosok Debrecenben

2018.08.16
A Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközponjában rendezik meg a darts felnőtt és utánpótlás nemzeti bajnokság következő fordulóját augusztus 18-án és 19-én. A színvonalas versenyen mintegy 200 sportoló indul.

Felnőtt férfi és női kategóriában több mint százan versenyeznek majd szombaton a DESOK-ban, ahol a Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának együttműködésével rendezi meg a Cívis Darts Sportegyesület a Steel Darts Felnőtt és Utánpótlás Nemzeti Bajnokság VI. fordulóját.

A profik mellett az úgynevezett szabadidős versenyengedéllyel rendelkezők is kipróbálhatják magukat a bajnoki fordulóval egy időben, a Lucky Loser fantázianevű versenyen.

Augusztus 19-én, vasárnap pedig a Steel Darts Utánpótlás Nemzeti Bajnokság VI. fordulójában az ország több pontjáról érkező, a darts sportot szerető, rendkívül tehetséges és lelkes fiatalok mérik össze tudásukat. Gyermek, serdülő, ifjúsági leány, ifjúsági fiú, valamint ifjúsági páros versenyszámokban küzdenek a legjobb helyezésekért.

A 10 órakor kezdődő versenyekre a szervezők várnak mindenkit, akik szeretik ezt az egyre népszerűbb sportot, és szívesen találkoznának országunk legjobb játékosaival. A versenyhétvégén a belépés díjtalan.

Bővebb információ: https://www.facebook.com/civisdarts/

az eredeti hír itt elérhető