A karácsony vásárban randalíroztak, ki látta az esetet?
2017.12.19A nyomozás adatai szerint egy biztonsági cég alkalmazottja tett bejelentést a rendőrségre 2017. december 6-án 22 óra 50 perc körül arról, hogy a debreceni karácsonyi vásár területén két férfi zavarja az árusokat, nem hagyják, hogy a standjaikat bezárják. A biztonsági őr felszólította a két garázdát, hogy fejezzék be megbotránkoztató magatartásukat. A férfiak ezt követően elkezdtek kiabálni az őrrel, egyikük felé dobott egy borosüveget és azzal fenyegette meg őt, hogy megszúrja. A biztonsági őr védekezett és értesítette az esetről a rendőröket. A debreceni járőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést végeztek, majd a rendőrkapitányságra előállították a 44 éves budapesti és az 51 éves helyi lakost. A rendőrök a férfiakat gyanúsítottként kihallgatták.
A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a bűncselekmény szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.