A jövő mérnökeit képzik Debrecenben

2018.03.20

Stratégiai megállapodást kötött kedden az ITK Holding Zrt., Debrecen önkormányzata és a Debreceni Egyetem (DE), amelynek értelmében tovább bővülhet a cég leányvállalatának, az Inter Traction Electrics (ITE) Kft.-nek az ipari és oktatási szerepvállalása a városban.

A megállapodás alapján 2018-tól a DE kihelyezett tanszékeként képezhet jármű mérnököket az ITE.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester az esemény sajtótájékoztatóján elmondta, fontos, hogy a betelepülő vállalkozások sikeresek legyenek, mert az a város sikere is. A betelepülő a cégek – köztük az ITK – 2014 óta 4700 új munkahelyet hoztak létre a városban, több mint 260 milliárd forint működő tőkét fektettek be, és jelentős mértékben hozzájárulnak a helyi iparűzési adóbevételek növekedéséhez – tette hozzá. Ez utóbbi az idén 12 milliárd forint, ami 2020-tól egymilliárddal fog növekedni.

Barcsa Lajos szerint a versenyképesség kulcsa az oktatás, ezért az önkormányzat vizsgálja egy ösztöndíj-program bevezetésének a lehetőségét a műszaki területen.

Pintér Ákos, a DE általános rektorhelyettese kiemelte: folyik a műszaki képzés átalakítása, fejlesztése, egyfajta műszaki egyetem létrehozása intézményükben. Sikeresnek nevezete a duális képzést, amelyben több mint 20 cég vesz részt és biztosít gyakorlati képzési lehetőséget mintegy 80 egyetemi hallgatónak.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: leányvállalatuk, az Inter Traction Electrics Kft. folytatja expanzív stratégiáját 2018-ban Debrecenben. Első lépésként 2017 végén adták át a debreceni oktatási, fejlesztési központot és kísérleti üzemet, ami 250-300 új munkahelyet teremt a városban, és évi 150 busz gyártására alkalmas.

Hozzátette, cégük bemutatta a magyar fejlesztésű, Mercedes-Benz alvázra épülő városi, elővárosi autóbuszát, amely a vállalat fejlesztési tervei szerinti tizenkét típusból álló termékcsalád első példánya. Az összesen 50 millió eurós fejlesztés a debreceni repülőtéri ipari parkban folytatódik, ahol évi ezer autóbusz gyártására alkalmas üzemet építenek és további ezer új munkahelyet létesítenek – mondta.

Szólt arról is, hogy a helyi Brassai Sámuel műszaki szakgimnáziummal karöltve január 31-én elindult a gyakorlati képzés a telephelyükön, ahova háromszor hat héten át, hét-nyolc fős csoportokban érkeznek a gépjárműszerelő tanulók. A gyakorlati oktatásokon tavasszal közvetlenül az autószerelő mesterektől sajátíthatják el a szakmát a fiatalok – mondta Kossa György hozzátéve: a megvalósult projekteket az idén további együttműködések és beruházások követik, így a szakképzés mellett technikusi oktatást is indít rövid időn belül a vállalat, s már egyeztetést folytatnak a Debreceni Egyetemmel, ahol egy-két hónapon belül megkezdődhet az együttműködés a mérnökhallgatók duális oktatásában is. Az Inter Traction Electrics Kft. kihelyezett tanszékként képezheti az egyetem műszaki karára jelentkező járműipari mérnököket – jelezte a holding vezetője.

az eredeti hír itt elérhető