A ház falát is megbontották a betörők
2018.01.22A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást három hencidai lakossal szemben.
Egy nő tett bejelentést a rendőrségre 2017. szeptember 26-án arról, hogy az éjjel Hencidán ismeretlenek a háza udvarán parkoló autójának ablakát betörték és eltulajdonították belőle a rádiót, valamint a ház falát is elkezdték megbontani, azért hogy bejussanak az épületbe. Miután az elkövetők nem tudtak bejutni az ingatlanba, a helyszínről elmentek. Nem sokkal később azonban visszatértek és újra el akarták kezdeni a falbontását, de látták, hogy ég bent a villany, ezért az áramot lekapcsolták, majd egy téglával próbálták az ajtót betörni. A három ismeretlen ekkor sem tudott bejutni a házba. Az egyenruhások azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A. Sándort, H. Sándort és fiatalkorú társukat a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket.
A 22 éves, a 19 éves és a 16 éves gyanúsítottakkal szemben folytatott eljárást a nyomozó hatóság 2018. január 19-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.