A Debrecent ért tragikus légitámadásra emlékeztek

Mint azt emlékbeszédében Komolay Szabolcs alpolgármester az emlékműnél elmondta, 74 évvel ezelőtt 8 óra 45 perckor Debrecenben megszólaltak a szirénák, s arra figyelmeztették a város lakosságát, hogy valami közeleg. A város egyébként élte hétköznapját, elindultak az emberek, hogy elvégezzék mindennapi tevékenységüket, de 9 órakor megérkezett a város fölé a 130 bombázó és a 65 vadászgép. Bombázónként több mint 4 tonna bombát szórtak le Debrecenre. Váratlanul érte a várost a támadás. Bár mindenki tudta, hogy háború van, látták, hogy jönnek-mennek a katonák, érezték, hogy egyre nehezebb az ellátás, hiszen 1940-ben például szénhiány miatt átmenetileg bezárták az egyetemet, s azt követően az élelmiszereket is egyre nehezebben lehetett beszerezni, később pedig már csak jegyre. 1944 márciusában pedig megszállták az országot. Ennek ellenére maga a háború a maga teljes valójában a debrecenieket nem érte el csak 1944. június 2-án – akkor viszont borzalmas erővel. A védtelen, a támadásra nem számító lakosságot elemi erővel érte ez a csapás. Elpusztította a város egy jelentős részét – a vasútállomás környékét –, és olyan jelentős sebet ütött a város szívében, melyet 74 év óta sem tudtunk begyógítani. Hiszen a mai Petőfi tér területén valamikor utcák, egy munkásnegyed volt, ahol emberek éltek és dolgoztak, a közelben egy templom is állt, s ez mind-mind az enyészeté lett a támadás következtében. Sokszor és sokan feltették már a kérdést: szükség volt-e erre a légi csapásra, hiszen Debrecen katonai szempontból nem volt túl jelentős város. Vannak olyan történészek, akik ezt a támadást a Japán elleni szőnyegbombázás próbájának tartják. Egy biztos: 1200 debreceni vesztette életét 280 ház semmisült és még több sérült meg, s több mint 4000 ember vált hajléktalanná. Debrecen azonban nem adta fel, nem omlott össze, kitartott. A hajlék nélkül maradottak javára gyűjtést szerveztek, s próbált a város élni, túlélni. Még több bombázást szenvedett Debrecen 1944 októberéig, az itteni hadi cselekmények lezárultáig, de olyan súlyosat, mint a június 2-ai, egyet sem. A város erejét mutatja, hogy 1944 decemberében otthont adott az országgyűlésnek, ideiglenes fővárosa lett az országnak, tulajdonképpen a háború utáni Magyarország újjáéledése innen indult. Nekünk, utódoknak ebből kell erőt meríteni és be kell gyógyítanunk azokat a sebeket, amelyeket a 74 évvel ezelőtti támadás, illetve a második világháború hat éve ütött a nemzet és Európa testén. Ezért emlékezünk azokra a hősökre és azokra a polgári áldozatokra, akik életüket adták Debrecenért – mondta Komolay Szabolcs.

A Nagyállomás épületének falán lévő emléktáblánál Magyar Posta Zrt. Kelet-magyarországi Területi Igazgatóságának vezetője, Rácz Tamásné emlékezett. Szavai szerint 74 évvel ezelőtt sütött a nap, mégis szomorúság várt Debrecenre. 9 óra körül érkezett be a legtöbb vonat az állomásra. Bár a szirénák jelezték a lakosságnak, hogy nagy baj közeledik, az emberek el sem tudták képzelni, hogy egy ekkora városban, ilyen szeretetben élő közösségben valaki is kárt akar tenni. Azon túl, hogy háborús időszak volt, erre az eseményre ma sincs igazán magyarázat. A bombák célt is tévesztettek, hiszen nem annyira a vasútállomást, mint inkább a vagyongyárat és a mai Petőfi tér területét sújtotta a bombázás, olyannyira, hogy például a hajdani Erzsébet utca épületei gyakorlatilag a földdel váltak egyenlővé. Az emberek menekültek, de éppen az állomás közelében lévő óvóhely volt az, ami bombatalálatot kapott. A két órán keresztül tartó iszonyat után rövid idővel az emberek – köztük a vasutasok és a postások is – már azon gondolkodtak, hogyan lehetne visszaállítani az eredeti rendet. Ezeknek az embereknek, s a bombázás áldozatainak a tiszteletére 1993-ban sikerült emléktáblát elhelyezni a jelenlegi Nagyállomás épületének falán, s azóta minden évben június 2-án van hol emlékezni. Rácz Tamásné hangsúlyozta: a múlt fájdalmait, nehézségeit, bajait elfelejteni nem szabad, s nem csak azért, hogy többé ne kerüljünk hasonló helyzetbe, hanem azért is, hogy emlékeztessük magunkat arra: a közösségeknek a bajt követően képeseknek kell lenniük talpra állni, újrakezdeni az életet, tudni kell erősebben, okosabban élni, okulni azokból az eseményekből, melyeket szerencsétlenségként éltünk meg. A területi igazgató reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy a közeljövő jelentős fejlesztéseként létrejövő Főpályaudvar épületén is helye lesz majd ennek az emléktáblának.

A megemlékezéseket követően mindkét helyszínen koszorúkat helyeztek el az orosz főkonzulátus, a városi és a megyei önkormányzat, a fegyveres testületek, pártok, társadalmi és civil szerevezetek képviselői.

Az 1944. június 2-ai bombázás áldozatául esett az Ispotály református temploma tornyának helyén 2015 óta emlékoszlop áll, melyen a hivatalos megemlékezések után helyezett el koszorút Nagy Sándor és Szabó Gyula önkormányzati képviselő.

Fotó: Kiss Annamarie, Miskolczi János