Debrecen Hotels

A debreceni Fidesz-irodát is kidekorálta a Momentum Szijjártóék urizálós fotóival

  2020 Sze 06 / #debrecen
Google ads
Google ads

Szombat éjjel a Momentum aktivistái országszerte teleplakátolták a Fidesz-irodákat. A párt közleménye szerint az akcióval arra hívják fel a figyelmet, hogy “a fideszes elit egyre pofátlanabbul használja a közpénzből felhalmozott vagyont”.

Luxusjachtoznak, helikoptereznek, magánrepülővel repkednek, miközben a koronavírus második hullámába úgy kezdtünk bele, hogy emberek százezreinek nincs munkája, a kormány pedig csak látszatintézkedéseket vezet be valós segítségek helyett. A kormánytagok és a fideszes politikusok emellett élen járnak a felelőtlenségben: nem viselnek maszkot, és saját szabályaikat is figyelmen kívül hagyják

– írja a Momentum.

Szijjártó kirúgással fenyegette azokat, akik otthonról dolgoztak volna a járvány alatt

Úgy vélik, a kormány végigaludta és végigjachtozta a nyarat, miközben semmilyen előkészületet nem tett a koronavírus második hulláma elleni felkészülés érdekében.

Mint ismert, Szijjártó Péter egy 60 millió forintos bérleti díjú jachton nyaralt családjával, miközben a Facebookon olyan képeket osztott meg, mintha az irodájában dolgozna. A jacht Szijj László kormányközeli vállalkozóé, és – mivel a miniszternek a fizetéséből hivatalosan nem futja ilyesmire – az is aggályos, ha Szijjártó esetleg ajándékba kapta az adriai nyaralást. Miközben Orbán Viktor arra buzdította híveit, hogy inkább a Balatont válasszák a tenger helyett.

❗ A kormány végigaludta, végigjachtozta a nyarat, miközben semmilyen előkészületet nem tett a koronavírus második…

Közzétette: Momentum Mozgalom – 2020. szeptember 6., vasárnap