A debreceni éjszakai élet sűrűjéből a Tündérkör Alapítvány élére – Tóth Zsé Ferenc különös életútja

2021.11.21

A Csorba “Sunny” István által készített SunnyVerzum Podcast sorozatának vendége volt a napokban Tóth Zsé Ferenc, a Tündérkör Alapítvány elnöke. A Kelet-Magyarországon példátlanul agilis szervezet rendületlenül segít a Debrecen környékén élő rászorulókon, ám azt kevesen tudják, hogy vezetőjük milyen mélyről indult.

Az 1979-es születésű Ferenc állami gondozottként nevelkedett, majd kikerülvén az intézetből hamarosan a debreceni éjszakában találta magát. Megjárta a pokol bugyrait, volt, hogy éhezett, és előfordult, hogy egy belvárosi bokorban, vagy a Darabos utcai lépcsőházak egyikében kellett csöveznie.

Bár személyiségéhez nem igazán passzolt, testi adottságai lehetővé tették, hogy kidobóként (ma már portásnak hívnák) dolgozzon különféle frekventált és kevésbé ismert szórakozóhelyeken. Elmondása szerint ezen időszak alatt számos barátot szerzett, akikkel a mai napig jó viszonyt ápol. Végül – ebben öccse példáját követve – a tanulást választotta. Leérettségizett, és három diplomát szerzett. Hosszú ideig dolgozott a debreceni javítóintézetben, ám onnan egy majd’ 20 évvel korábbi, még kidobóként elkövetett kihágása (egy nőt verő férfit rendezett le) miatt eltanácsolták. Ma az alapítvány működtetése mellett gyógypedagógiai asszisztensként dolgozik havi nettó 160 ezer forintért.

Nehéz sorsú debreceni szereplője is van a Las Vegas-i fesztiválra beválogatott dokumentumfilmnek

A Tündérkör Alapítványt nyolc éve hozta létre egy akkori jóbarátja, akitől három hónap után átvette az egészet. Két éve tölti be az elnöki tisztséget. Azóta gyakorlatilag ő intéz mindent, és a nevéhez fűződnek az alapítvány által szervezett jótékonysági akciók.

Minél népszerűbbek vagyunk, annál nehezebb a munka, mert egyre nagyobb a célközönségünk. Sajnos nem mindenkin tudunk segíteni, ezért kapunk néha bántásokat is. Anyagi forrásainkat mind magunknak teremtjük elő, emellett még az adó 1%-okból működünk

– árulta el Tóth Zsé Ferenc az interjúban.

Sikerült már a jó ügy mellé állítaniuk számos hírességet, legfontosabb rendezvényüket, a Tündérfutást felkarolta már Kowalsky meg a Vega, Szolnoki Péter, az Animal Cannibals, Curtis, Zacher Gábor, Keresztes Ildikó és még sokan mások. Multinacionális cégeket is szívesen látnának támogatóik között, eddig a British Telekommal sikerült együttműködést kialakítani.

Tóth Zsé Ferenc azt is elmondta, karácsonykor szokás szerint ugrásra készen állnak majd, és ahol segítségre lesz szükség, mennek. Ha a segítséget kérő valóban rászoruló, számíthat egy 20-25 kilós, döntően tartós élelmiszereket tartalmazó csomagra.

Nem akarok több éhező gyereket látni

– jelentette ki az alapítvány elnöke, felidézve, hogy ezen korábban ő is keresztülment.

A Tündérkör Alapítvány decemberben is várja a rászorulókat adományozással összekötött rendezványein. December 4-én az Árpád téri templomban rendezik a Szólj Be A Papnak mozgalom segítségével a Tündérek Templomát, amely elképesztően gazdag programokkal várja a segítő szándékú embereket. A templomban tartós/száraz élelmiszereket, pipere termékeket, édességeket és pénzadományokat gyűjtenek majd 16 év alatti, rászoruló, fogyatékossággal élő gyermekek részére. A Facebook-eseménynél lehet tájékozódni az rendezvénnyel kapcsolatos friss hírekről.

az eredeti hír itt elérhető