“A csend beszél tovább…” Tíz éve hunyt el Bódi László Cipő, a Republic frontembere

Már tíz éve, hogy nem veled Indul a Mandula, pedig még mindig csak 58 éves lennél. Nagyon kevés földi év jutott neked, ez alatt mégis többet éltél és többet adtál, mint más száz év alatt sem.

Bródy János szavait idézve:

„A magyar rockzene háborgó tengerén különleges sziget voltál, amelyen sokan találtak vigaszt és menedéket költészetbe forduló szövegeid segítségével. (…) Maradandó műveket alkottál, ahogyan a nagy és korszakos művészek szoktak.”

Ezt a földet választottad, ezt a napot úgy akartad, mégis olyan hamar hagytad itt, jó lett volna, ha maradsz még kicsit! 

Mindig az volt a tervem, hogy majd a gyermekemet is rendszeresen viszem magammal Republic-koncertre, és együtt éneklünk veled. A terv első fele megmaradt, de sajnos „…valahogy másként történt meg, mint ahogy elképzeltem.”

A koncertek ma már az Illés Miért hagytuk, hogy így legyen? című örökzöldje helyett a te hangoddal kezdődnek Fényes utakon járva és az ikonikus utolsó dal – A 67-es út – is tőled szól, gyönyörű keretet adva az egésznek, kifejezve a zenekar irántad érzett szeretetét és tiszteletét, ami egyetlen percig sem volt bennem kérdés. Aki manapság eljön egy Republic-koncertre, érezheti, hogy te is végig velünk vagy!

Zoltán János Republic 20 című 2010-ben kiadott könyvében arra a kérdésre, hogy büszke vagy-e az addigi sikereitekre, ezt válaszoltad:

„Rengeteget dolgoztunk, volt hozzá energiánk, tehetségünk, nem büszkeség kérdése. Hálásak lehetünk a munka szempontjából, szerencsések vagyunk. Nem engedem, hogy bántsák a Republic zenekart, az se gond, ha nagyképűnek neveznek. Csinálom, amit tudok, semmi különös.”

Ez a néhány mondat tökéletesen kifejezi azt az értékrendet, ami képviseltél, és amit a dalaid is tükröznek. Az erőt, a tiszteletet, a szeretetet, alázatosságot és a hatalmas sikerek ellenére is megtartott szerénységet.  „Nem kell mindig szemből látszani.”

Nem tudhatjuk, te mit gondolnál ma, nincs is értelme ezen vitatkozni. 

Cipő életútjáról itt olvashat bővebben:

Bódi László (1965-2013). Cipőre emlékezünk

Egy biztos: olyan jó, hogy szólnak a dalok! Olyan jó, hogy azok játsszák, akik pontosan ugyanezeket az értékekek képviselik, és minden veled kapcsolatos megnyilvánulásuk tele van az irántad érzett szeretettel!

Nagyon jó, hogy nem vész el a szövegekben költőien megírt hihetetlenül gazdag és mély érzelemvilágod, valamint  a csodálatos zenék! 

Személyesen sajnos nem ismerhettelek, de mindig a lelki társamnak tartottalak. Minden élethelyzetemben találtam olyan dalt, amiben tényleg mentsvárra leltem. Jó volt tudni, hogy te is érezted már úgy magad, és erőt adtak a szövegeid. Ma sincs másként. Veled sírok, veled lázadok, ha kell, ráütök a szomorú tojásra, vagy megreptetem a bálnát képzeletben, és jót nevetek rajta. Hányszor énekeltem veled, hogy „Engedj közelebb…” és hányszor volt úgy, ahogy nem szabad!

Sokat gondolkom a filozofikus, néha megfoghatatlanul mély szövegeiden. Vajon mire gondolhattál, mi ihlette? Attól tartok, erre már nem lesz válasz, ilyesmire csak az ösztönös tehetségek képesek, mint amilyen te is voltál. 

Soha nem volt kérdés, hogy ha Republic-koncert van a közelben „Ott leszünk, számíthatsz ránk! Átmegyünk tűzön és vízen át!”. Ez ma is így van, és rólad soha el nem feledkezve, minden évben viszek neked egy szál sárga rózsát egy kék és egy narancssárga színű szalaggal átkötve, hisz tudom, hogy ezt a virágot szeretted. 

Itt sok minden változott, de azért van, ami ma is ugyanolyan. Az emberek még mindig az hiszik, hogy holnaptól majd minden más lesz, pedig „Mindig ugyanolyan a világ. Csak a színe változik, a vörös fehérre vált.” 

De ha tényleg felrobbanna, a hazugság is véget érne. Reggelente ugyanúgy Feljön a Nap az égen, és van, hogy meseszép Kék és narancssárga színekben öltözik.  

Továbbra is csak „.. az a fontos, ami a lényeg…” és vitathatatlan tény, hogy „Aki hülye, az is marad.” 

Nem is tudod, mennyire aktuális manapság, hogy „…só és cukor kell…”. Szombaton pedig ugyanúgy indul a parti, és továbbra is kérdés, hogy „…a malacnak reggel ki fog enni adni?”. 

A kismadár még mindig szívesen repked felettünk, bármennyire is nem tartottad jónak először, hidd el, imádjuk, és az is igaz, hogy „Kék az ég és zöld a fű, az élet szerintem egyszerűen gyönyörű!”. 

Számtalan dalt idézhetnénk még az általad írt 240 közül, legyen az szerelmes, közérzeti vagy népzenei ihletésű. Az egyik legszebb, a Szeretni valakit valamiért ma már érted és Neked szól a koncerteken. 

Kicsit örülök, hogy nem látod, sajnos mennyire aktuális  az örökérvényű  szöveged: „Béke van, felejts el minden háborút!”

Te már hazataláltál, és remélem békére is! 

Hiányzik a „Hoppá- hoppá! Hopp-hopp!” Hiányzol, Laci! 

„Én fekszem itt a kihűlt földön:
Eleven kincse még a nyárnak,
Vétkek s rossz jelek rohamozva
Édes húsomra idejárnak.

Igazán s végleg téged várlak.
Érdes tüllben gyere lassúdan,
Horzsolj végig, s hagyj itt örökre
Izzó kikerics-koszorúmon.”

Nagy László: Én fekszem itt

– Bíró Gabriella –

Fotók: republic.hu

az eredeti hír itt elérhető