Az Általános Orvostudományi Kar több mint százhúsz most végzett magyar és külföldi hallgatója tette le esküjét, majd vette át orvosi diplomáját szombaton a Debreceni Egyetemen. Az ünnepségen a felavatott orvosokat a kar egykori hallgatója, Meskó Bertalan orvosi jövőkutató is köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az új orvosgeneráció hogyan használhatja hatékonyan a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket a gyógyításban – számolt be az egyetem sajtóközpontja.
– Önök bennünket választottak tanulmányaikhoz, amelyért köszönettel tartozunk. Az Általános Orvostudományi Kar egyetemünk egyik jelentős kara, magas szintű képzési programokkal, kiemelkedő tudományos teljesítménnyel, hazai és nemzetközi összehasonlításban is meghatározó oktatói-kutatói-klinikusi kiválósággal. Szeretném elismerésemet kifejezni, hogy az évek során tanúsított szorgalmuk, kitartásuk, elhivatottságuk eredményeként ma átvehetik orvosdoktori diplomájukat – hangsúlyozta köszöntőjében Németh Norbert professzor, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja.
A kari vezető hozzátette: nagy szükség van a most végzett hallgatók korszerű szaktudására, a biztos alapokon nyugvó kompetenciáikra, és az igazi jó orvost mindezek mellett jellemző emberségre és példamutatásra. Mindannyian megszerezték azokat az erős alapokat, amelyek lehetővé teszik szakmai életútjuk során a folyamatos fejlődést, az új tudományos ismeretek és módszerek elsajátítását, hiszen az orvosi pályán a folyamatos tanulás elengedhetetlen.
– Az orvostudomány szédületes fejlődése, az új technológiák, az egyre pontosabb diagnosztikai és egyre hatékonyabb terápiás lehetőségek hatalmas távlatokat nyitnak. De mindezek az önök megalapozott szaktudását, magát az embert nem helyettesíthetik, csak szolgálhatják. Kívánom, hogy elhivatott munkájuk és annak eredményessége, közvetlenül vagy közvetve, de mindig a betegek javát szolgálja. Az ókor óta hirdetett iránymutatás ma is érvényes: Salus aegroti suprema lex esto! A betegek üdve legyen a legfőbb törvény! – mondta Németh Norbert.
Az ünnepi gondolatokat követően a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának most végzett hallgatói letették esküjüket.
Az ünnepségen 57 magyar és 67 külföldi hallgatót avattak orvosdoktorrá.
Az új orvosokat Meskó Bertalan orvosi jövőkutató is köszöntötte. A kar egykori hallgatója kiemelte: MI-kutatóként sokat olvas arról, hogy a mesterséges intelligencia hogyan fogja lecserélni az orvosokat, illetve, hogy olcsóbb, gyorsabb és pontosabb lesz náluk. Van, aki pedig attól tart, hogy a technológia éppen azt veszi majd el, ami az orvoslást művészetté teszi. Kijelentette: sok ezer órányi elemzés után biztos abban, hogy egyik forgatókönyv sem írja le jól azt, ami előttünk áll.
– Az MI pontosan meghatározott, repetitív, adatvezérelt feladatokat fog átvenni. És ennek örülnünk kell. Nem azért tanultak ennyi éven át, hogy adatokat másoljanak egyik rendszerből a másikba. Nem azért lettek orvosok, hogy olyan ismétlődő munkát végezzenek, amelyhez nincs szükség az önök tudására, ítélőképességére, kreativitására és emberségére. Azoknál a feladatoknál viszont, amelyekhez önök kellenek, legyenek igazán jelen és csillogtassák meg a tudásukat. Tegyék fel azt a kérdést, amit az algoritmus nem tett fel. Vegyék észre azt, ami nem szerepel az adatok között. Legyenek ott a beteg mellett akkor, amikor nem pusztán információra, hanem megértésre van szüksége – fogalmazott Meskó Bertalan.
Az ünnepségen több díjat is átadtak. Tíz most végzett hallgató vehetett át DETEP-oklevelet az egyetem Tehetséggondozó Programjában végzett munkájáért (Bangera Kavya Chittaranjan, Deák Gabriella Dalma, Harsányi Adrienn, Iyer Arjun, Lukács Lili, Menkó Gábor, Sadu Arpita, Sigalov Ron, Usman Hamza Shaibu, Vereb Márk András).
A hallgatók elméleti és gyakorlati képzésében, valamint az oktatás megszervezésében elért eredményes tevékenysége elismerésként az Általános Orvostudományi Kar Kiváló Oktatója kitüntetést adományoztak: Bácsi Attila professzornak, az Immunológiai Intézet igazgatójának, Bereczky Zsuzsannának, a Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék tanszékvezető egyetemi docensének, valamint Kancsev Alexandernak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház főorvosának.
Kiemelkedő intézetvezetői tevékenységéért Pro Facultate kitüntetésben részesült Csanádi Zoltán professzor (Kardiológiai Intézet), Kappelmayer János professzor (Laboratóriumi Medicina Intézetben) és Tőzsér József professzor (Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet).
Az ÁOK magyar és angol nyelven tanuló hallgatói évfolyamonként megválasztották az általuk legkiválóbbnak tartott egyetemi oktatókat, akiket a kar az ÁOK Év Oktatója kitüntetéssel jutalmazott. (Zákány Róza, az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet egyetemi docense, Katona Éva, az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet tudományos segédmunkatársa, Balajthy Zoltán, a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet egyetemi docense, Pál Balázs, az Élettani Intézet egyetemi docense, Löckli Eliza Mária, a Pathologiai Intézet rezidense, Bidiga László, a Pathologiai Intézet mesteroktatója, Priksz Dániel, a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet adjunktusa, Juhász Béla, a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet egyetemi tanára, Fülesdi Béla, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék egyetemi tanára, Oláh László, a Neurológiai Tanszék egyetemi tanára, Paragh György, a Belgyógyászati Intézet egyetemi tanára és Fülöp Péter, a Belgyógyászati Intézet egyetemi docense).
A Weszprémi-díjat idén Kisgyörgy Máténak és Vereb Márknak ítélték oda kitűnő tanulmányi eredményük, a Tudományos Diákkörben végzett kiemelkedő tudományos munkásságuk, valamint a tudományos diákköri kongresszusokon nyújtott kimagasló szereplésük elismeréseként. A Dékán Elismerő Oklevelét Sigalov Ron, Einieh Mahmoud és Beqain Zeina Ehsan Salameh vehette át, Harsányi Adrienn pedig a Sántha Kálmán Szakkollégiumban végzett kiváló tevékenységéért kapott elismerő oklevelet. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata a hallgatók szavazata alapján Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis kitüntetést adományozott Jenei Zoltán egyetemi docensnek és Enyedi Attila adjunktusnak. A DEHÖK Elnökének és Alelnökének Elismerő Oklevelét pedig Aljasser Faisal vehette át.
Fotó: unideb.hu
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
Forrás: debreceninap.hu- 2026.09.19. délelőtt – Sitkei Zoltán
- Debrecen and Kharkiv Sign Twinning Agreement
- Partnership Established Between UD Faculty of Economics and EY Hungary
- Botrányba fulladt az EcoPro-katódgyár közmeghallgatása Debrecenben – Térkő 15.
- Kinde Annamária nagyváradi költőre emlékeztek születésének 70. évfordulóján versei megzenésítésével
- Ismerősei loptak el több mint 9 millió forintot egy polgári férfitól
- “Nem vitték el a férfiakat katonának” – Magyar Péter összefoglalta, milyen hazugságokkal akart választást nyerni a Fidesz
- Fagyott füstöt is láthatunk a Kutatók éjszakáján Debrecenben
- Szabadon engedték a brit turistát, aki többször fejberúgott egy ártatlan járókelőt Budapesten
- Magyar és külföldi orvosdoktorokat avattak a Debreceni Egyetemen

