Titkok, művészet és dráma a színpadon – Akt hegedűvel Debrecenben

Az „Akt hegedűvel” című színházi előadást Debrecenben, a VOKE Egyetértés Művelődési Központ Színháztermében (4034 Debrecen, Faraktár utca 67.) láthatja a közönség.

A történet egy korszakos jelentőségű festő halálával kezdődik, akinek alkotásai a világ minden jelentős múzeumában megtalálhatók, és egyetlen magára valamit is adó műgyűjtő sem hagyná ki műveit a gyűjteményéből. A műkritika a fellegekbe emeli életművét, az amerikai művészeti közélet pedig felbolydul, amikor kiderül, hogy utolsó alkotói korszakának remekműve, az „Akt hegedűvel” című festmény is a hagyaték részét képezi.

A család a temetésre érkezve szembesül azzal, hogy a Mester nem hagyott hátra végrendeletet. Egy, az őt éveken át szolgáló inasnál lévő levél azonban elindít egyre zavarosabb – vagy éppen egyre tisztább – eseményláncolatot. Megjelennek a hívatlan látogatók, előkerülnek banktrezorokban őrzött levelek, és a múlt titkai lassan feltárulnak.

Az „Akt hegedűvel” izgalmas módon ötvözi a művészet, a titok és az emberi dráma elemeit, miközben az örökség, az igazság és az alkotás értékének kérdéseit járja körül.

Időpont:
2026. január 30., péntek, 19:00

Helyszín:
VOKE Egyetértés Művelődési Központ, Színházterem
4034 Debrecen, Faraktár utca 67.

Az előadásra jegyek itt vásárolhatók.

Alkotók, színészek:
▪ Anna Pavlikova – Szulák Andrea
▪ Sebastian Lacreolle – Szabó P. Szilveszter
▪ Jacob – Kautzky Armand
▪ Colin – Nagy Péter János/Tarlós Ferenc
▪Jane – Pánics Lilla
▪ Isabella Sorodin – Nagy Enikő
▪ Clinton Preminger – Oláh Béla
▪Rendező – Kautzky Armand

▪ Díszlet- és jelmeztervező – Rákay Tamás
▪ Zeneszerző – Fecske Dávid
▪ Rendezőasszisztens – Majláth Dóra
▪ Dalszövegek – Marton Árpád


Donald Trump beállt ünnepelni a spanyolokhoz, pedig senki nem tartott rá igényt

további részletek

Erre vártak milliók: kegyetlenül szidja Mészárost és Tiborczot a volt megafonos propagandista

további részletek

Ezeken a helyszíneken adhatnak vért jövő héten Hajdú-Biharban

további részletek

MOL Magyar Kupa – A DEAC a Ferencvárossal játszik

további részletek