Koszorúzással emlékeztek az aradi mártírokra – fotók

A megemlékezés a Kossuth téren Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásával majd félárbocra eresztésével kezdődött. Az eseményen jelen volt Ruszin Romulusz dandártábornok, a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárjának parancsnoka is.

Nagysándor József honvédtábornok kőhalmánál Fauszt Zoltán, Debrecen Megyei Jogú Város aljegyzője mondott beszédet. Márai Sándor örökérvényű szavait idézte, aki szerint: „Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfőbb parancs.” Október 6-án arra a tizenhárom mártír honvédtábornokra, és az ezen a napon kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezünk, akik mindent, a legdrágábbat és legfontosabbat, az életüket is odaadták a hazának. Nevüket és tetteiket őrzi a nemzeti emlékezet, a történeti munkák és az emlékhelyek.

169 éve ezen a napon a forradalmunkat és szabadságharcunkat vérbe fojtó önkény az aradi vár sáncában a bosszú és az elrettentés szándékával végezte ki szabadságharcunk 12 tábornokát és egy ezredesét, Pesten pedig az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. A kivégzéseket azért időzítették tudatosan október 6-ra, mert egy évvel korábban Bécsben ezen a napon akasztotta fel a lázadó tömeg Theodor Latour hadügyminisztert. ’48-as tábornokainkkal különös kegyetlenséggel végeztek. Az ítélet azonban nem érte váratlanul a vezetőket, hiszen már a forradalom kezdete óta sejthették, hogy ha nem sikerül kivívni a függetlenséget, akkor halálos megtorlásban részesülnek. A tábornokok és a szabadságharcosok kivégzése azonban nem csak Haynau bosszúja volt. A szabadságharc leverése utáni tömeges megtorlással a császár és az egész udvar egyetértett. Érdekes módon az osztrákoknak segítséget nyújtó Miklós cár volt az, aki önmérsékletre intette a Habsburgokat. A megtorlás helyett a magyarok megbékítését tanácsolta, sőt, felháborodásának is hangot adott a kivégzések után.

Városunkban ma több emlékhelyre kerül koszorú és virág. Az 1849. augusztus 2-ai debreceni csata sokszoros túlerővel szembeszálló hősei, és az aradi vértanú tábornokok előtt hajtunk most fejet Nagysándor József emlékművénél. Az elmúlt 169 év alatt sokszor és sokféleképpen értékelték az aradi vértanúkat. Katonai tetteiket a hadtörténészek méltatták és méltatják azóta is. Hősies példaképként állnak a mai, békeidőben szolgálatot teljesítő katonáink előtt. Emberi nagyságukat az is kifejezi, amit közvetlenül haláluk előtt tettek. Egy mondat, az utolsó napok cselekedetei, kívánságai, a kivégzés árnyékában tanúsított magatartásuk teszi őket még maradandóbbá emlékezetünkben.

A magyar Golgota – így nevezte Kossuth Lajos Aradot 1890-ben mondott egyetlen, fonográfra rögzített beszédében. Az aradi vértanúk kultuszának története a kivégzés napjával kezdődik. Szemtanúk elbeszélése szerint már a kivégzéseket követően egy-két órával tömegek zarándokoltak arra a helyre, amelyet a zsarnokság Golgotává avatott. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helyiséget bezártak Aradon. Október hatodika ünneplése még közvetlenül a kiegyezés előtt is tiltott dolog volt: 1867-ben a kormány rendelettel tiltotta meg a honvédegyletek e napra tervezett országos gyűlését.

A tiszteletadás és a főhajtás a mártíroknak szól, de egyúttal felidézi az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nehezen kivívott eredményeit, a polgári Magyarország megszületését is. Leszögezhetjük, hogy elődeink határozott kiállása a demokratikus értékek mellett egyik alapja mai demokráciánknak. A 13 aradi vértanú kifejezte az akkori Magyarország társadalmi és etnikai sokféleségét, és azt is, hogyan tud egy eszme a Magyarország boldogulásába, fejlődésébe vetett hit szolgálatába állni horvát és szerb, német és osztrák, magyar és örmény, egyszerű polgár és gazdag arisztokrata, akik – ahogy Jókai Mór írta – egy zászló alatt, egy haza fiainak vallották magukat. Ez a gondolkodás a hazánk és közösségeink gyarapodásáért való cselekvés a ma emberének is követendő például szolgál. Fauszt Zoltán Garay János költeményének soraival fejezte be beszédét: „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, / Csak elfajult kor hős elődöket; / A lelkes eljár ősei sírlakához, / S gyújt régi fénynél új szövetneket. / S ha a jelennek halványul sugára: / A régi fény ragyogjon fel honára!

Az emlékező beszéd után a Bakator zenekar adta elő „Az aradi börtönablak de árva…” című összeállítását, majd koszorúzás következett. A megemlékezés a Péterfia utcai 2-es számú toborzóiroda falán elhelyezett Nagysándor József emléktáblánál csendes koszorúzással fejeződött be.

Fotók: Kiss Annamarie, Miskolczi János