80 éves nénitől rabolt 4 ezer forintot egy kabai férfi Konyáron

2023.05.23

Egy 80 éves konyári nyugdíjas tett bejelentést a rendőrségre 2023. május 17-én délután arról, hogy egy férfi megtámadta a kertjében és pénzt követelt tőle. A rendőrök nagy erőkkel a helyszínre mentek és több egység is a férfi keresésébe kezdett. Hamar beazonosították, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene – közölte a rendőrség.

Mint írják, a 25 éves kabai lakos két napig bujkált, elment Szolnokra, majd visszajött Konyárra, ahol egy ismerősénél húzta meg magát. A rendőrök itt fogták el, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.

A nyomozás adatai szerint a fiatal férfinek volt helyismerete a településen. Előbb egy helyi kocsmába akart betörni, menet közben azonban kiszúrta a kertjében dolgozó nőt. Letámasztotta a biciklijét a háza előtt, bemászott a kerítésen, megragadta a sértettet, befogta a száját, és pénzt követelt tőle. Áldozata csak annyit kért, hogy ne bántsa, és ha megkapja a pénzt, távozzon a portájáról. Alig 4 ezer forintot zsákmányolt, majd felpattant a kerékpárjára és elhajtott.

A támadó kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. A nyomozók azt is kiderítették, hogy több betörés és lopás is a férfi nevéhez köthető, ezeket sem tagadta. Rendszeresen lopásokból, besurranásokból szerezte a pénzét. Ezek pontos felderítése a nyomozás további részét képezi majd.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a férfivel szemben.

az eredeti hír itt elérhető