26 millió forintot csalt ki hiszékeny embertársaitól a debreceni rokkant nyugdíjas “titkosügynök”

2019.02.05

A Debreceni Járási Ügyészség csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki magas beosztású titkos ügynök látszatát keltve, különböző valótlan okra hivatkozással csalt ki nagy összegeket a sértettektől.

A rokkant nyugdíjas vádlott 2014. évtől kezdődően 2017. év őszéig a fia ismeretségi körét felhasználva tehetősebb emberek közelébe férkőzött, a megismerkedésük alkalmával minden esetben magas rangú titkos ügynöknek adta ki magát és rendszeresen hivatkozott széles körű kapcsolatrendszerére, amely okán a későbbiekben bármiben segíteni tud ismerőseinek. Hosszú évek óta tartó játékszenvedélye folytán rendszeresen nagyobb összegű pénzre volt szüksége, amelyet a sértettek megtévesztésével, illetve megkárosításával teremtett elő.

Miután a vádlott a sértettek bizalmába férkőzött, tőlük több alkalommal nagyobb összegű készpénzt kért kölcsön. Ennek okaként legtöbbször édesapja és édesanyja külföldi gyógykezelését, műtét szükségességét, majd édesapja halálát követően a temetési költségek megelőlegezését, és a szülei által ráhagyott ingatlan adásvétele kapcsán felmerült költségek megelőlegezésének szükségességét jelölte meg. A kiépített bizalomra tekintettel a sértettek teljesítették a vádlott kérését, a fenti időszakban egyes sértettek több alkalommal is nagyobb összegű kölcsönt nyújtottak a vádlottnak, a pénzt Debrecen különböző pontjain adták át a férfinak.

A vádlott ily módon hat sértettet károsított meg, cselekményével összesen több, mint 26.000.000,- Ft kárt okozott, amely nem térült meg. A vádlottnak sem szándékában, sem pedig módjában nem állt a kicsalt pénzösszegek visszafizetése. Az eljárás során öt sértett terjesztett elő polgári jogi igényt a vádlottal szemben.

A vádlott 2017. évben a fiától is rendszeresen kért kölcsön kisebb-nagyobb összegeket, egy idő után azonban a fia már nem adott neki pénzt, ezért 2017. augusztusa és novembere között a vádlott őt mobiltelefonon rendszeresen zaklatta, több mint százhetvenszer hívta fel azért, hogy pénzt adjon neki, ezáltal a mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozott. A férfi az apja ellen zaklatás vétsége vonatkozásában joghatályos magánindítványt terjesztett elő.

A vádlott az általa bérelt lakásban engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket, amelyről kiderült, hogy mintegy 20 éve vannak nála és 2006. június 30. napjáig nem tett eleget annak a kötelezettségének, hogy hatósági engedélyt kérjen rájuk.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, zaklatás vétsége és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Vádiratában fegyház büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a sértettek által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el és annak adjon helyt.

az eredeti hír itt elérhető