Debrecen Hotels

2,5 kilométert akart menni autójával az ittas sofőr, az első után árokba hajtott

  2021 júl 01 / #debrecen
Google ads
Google ads

Súlyos sérüléseket szenvedett az a  67 éves férfi, aki május 10-én 19 óra 20 perc körül, Újszentmargitán, a Rózsa utcában árokba hajtott autójával – írja a police.hu.

Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, ahol a gépkocsiba szorulva találták meg a jármű vezetőjét. Mivel a 67 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, így őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A későbbi orvosszakértői vizsgálat azonban megállapította, hogy a sofőr szervezetében alkohol volt a baleset bekövetkezésének idejében.

A balmazújvárosi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az újszentmargitai lakost, aki elismerte a felelősségét a baleset okozásáért, és azt sem tagadta, hogy alkoholt fogyasztott mielőtt a volán mögé ült. Elmondása szerint, csak körülbelül 2,5 kilométert akart menni otthonáig az autóval, azonban 1 kilométer megtétele után árokba csapódott.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.