Debrecen Hotels

21-szer tört be és lopott Debrecenben ez a fiatalember

  2020 Sze 10 / #debrecen
Google ads
Google ads

A rendőrségre 2020. szeptember 9-én reggel érkezett bejelentés egy debreceni cukrászdából arról, hogy az éjszaka valaki betört hozzájuk és több mint 200 ezer forintot ellopott tőlük. A rendőrök látókörébe került egy 24 éves férfi, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A hajdúhadházi lakost még aznap előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

A nyomozás adatai szerint a fiatal férfi az elmúlt hónapokban több ilyen és ehhez hasonló bűncselekményt követett el. Főképp éttermekbe, kisebb vendéglátó egységekbe, garázsokba, valamint ingatlanokba tört be, és leginkább készpénzt, vagy olyan tárgyakat keresett, amiket később értékesíteni tud. A gyanúsított többször terepszemlét tartott, és a város területén sétálgatva kereste a lehetséges helyszíneket, ha megfelelő vendéglátó egységet nem talált, akkor társasházakba ment be, és kerékpárokat tulajdonított el. A gyanú szerint volt olyan eset is, hogy előbb ellopott egy kerékpárt, majd azzal ment betörni egy korábban kiszemelt étterembe. Kihallgatásán az összes bűncselekmény tekintetében részletes beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 21 rendeli lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.