Debrecen Hotels

164 végzős agráros tett mérnöki esküt Debrecenben

  2021 dec 21 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 164 végzős hallgatója tett mérnöki esküt szombaton. A diplomaosztót szigorú járványügyi intézkedések mellett rendezték meg a Főépület Díszudvarán.
Az ünnepségen címzetes egyetemi tanári címet vehetett át Lisztes-Szabó Zsuzsa az Atommagkutató Intézet tudományos főmunkatársa. Kocsy Béla, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Mezőgazdasági és Környezetügyi szakdiplomatája, valamint Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója a Debreceni Egyetem rektora és Szenátusa által odaítélt címet később veszik át. A DE MÉK Tanácsa tiszteletbeli docensi címet adományozott Bodnár Mihálynak, a Pro Tiszatáj Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, Fülep Zsoltnak, a Balmaz Sütöde Élelmiszeripari Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. igazgatójának, Nagy László Gézának, mezőgazdasági vállalkozónak, Szigeti Tamás Jánosnak, a Wessling Hungary Kft üzletfejlesztési igazgatójának, valamint Hadászi Lászlónak, a KITE Zrt. innovációs főigazgatójának.

Az ünnepi tanácsülésen a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata Elnökségének Elismerő Oklevelét kapta Boda Stefánia, valamint Kiss Nikoletta a hallgatói önkormányzatban és szervezeteiben végzett tevékenységükért. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata Elnökének és Alelnökének Elismerő Oklevelét vehette át az egyetemen végzett szakmai és közéleti tevékenységéért Lasancz Levente.

Dékáni Elismerő Oklevélben részesült Kristóf Károly, az Élelmiszertechnológiai Intézet szakmai szolgáltatója, Oláhné Tóth Ibolya, a Növénytudományi Intézet Alkalmazott Növénybiológiai Tanszékének tanszéki mérnöke, Szabó András, a Növénytudományi Intézet adjunktusa és Szakadát Gyula, az Élelmiszertudományi Intézet szakmai szolgáltatója.

unideb.hu