Debrecen Hotels

13 milliárdból épült, de máris baj van a miskolctapolcai Ellipsummal

  2021 júl 16 / #debrecen
Google ads
Google ads

Júniusban adták át Miskolctapola legújabb látványosságát, az Ellipsum Élmény- és strandfürdőt.

A fürdőkomplexum nagyjából 5000 négyzetméternyi alapterületén három tematikus fürdőcsarnok, hat beltéri és két kültéri medence, három óriáscsúszda és számtalan további vízi attrakció szolgálja ki a fürdőzőket. A beruházás 12,7 milliárd forintba került, de úgy tűnik, néhány héttel a megnyitó után máris rengeteg a probléma vele.

Az egyik problémás eset a MIHŐ Kft. karbantartási munkálatai során lépett fel, amikor a fürdőkomplexum melegvíz-ellátása szünetelt több napon keresztül. Néhány hete tűzoltók vonultak ki a helyszínre, miután a wellness-részlegben lángok csaptak fel, a szaunát azóta sem lehet használni. A hét elején az egyik külső medencét kellett teljesen lezárni – írja a Borsod24, akiknek a fürdő munkatársai azt mondták, hogy a járólap lazult fel és jött ki a helyéről a medencénél, így az balesetveszélyessé vált, de már javítják.

A miskolctapolcai Ellipsum a tervek szerint évi csaknem 151 ezer látogatót fogad majd, kérdés, hogy ki mer így oda menni.