100 ezer tő virágot osztanak szét a debrecenieknek, íme a helyszínek frissítve

2019.05.21

Papp László polgármester „A mi kertünk” kezdeményezéséhez csatlakozva több mint 100 ezer tő virágot osztanak szét ezekben a napokban Debrecen egyéni önkormányzati képviselői – jelentette be tájékoztatóján Balázs Ákos frakcióvezető. 2019. május 21-én, kedden az Újkerti Közösségi Ház udvarán szerveztek virágosztást.

A több évtizedes hagyományt folytatva Debrecen egyéni önkormányzati képviselői elültethető, egynyári virágokat osztanak a debrecenieknek. A következő hetekben – egészen június közepéig – a város minden körzetében szerveznek virágosztást, melyre az előre meghirdetett időpontokban és helyszíneken kerül sor.

Papp László polgármester áprilisban hirdette meg „A mi kertünk” kezdeményezést, amelynek keretében 5 év alatt tízezer fát ültetünk el Debrecenben. Ehhez csatlakozva az a célunk, hogy a fák mellett minél több virág is díszítse a várost – mondta Balázs Ákos, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

A több évtizedes hagyományt folytatva – több mint 100.000 tő egynyári és balkon növényt ültethetnek el a debreceniek saját kertjükben és erkélyükön. 2019. május 21-én, kedden az Újkerti Közösségi Ház udvarán összesen 3.800 tő kerti virágot osztott ki Korbeák György, a városrész önkormányzati képviselője és Balázs Ákos, a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciójának vezetője. Az újkerti virágosztáson többnyire futó- és állómuskátlit, petúniát, begóniát, bojtocskát, paprikavirágot, záporvirágot, ezüstlevelet és kisvirágú büdöskét lehetett hazavinni.

A debreceni önkormányzat a Zöld város program keretén belül kiemelt figyelmet fordít a zöldterületek fejlesztésére és a kertek gondozására. Annak érdekében, hogy ösztönözzék a városlakókat arra, hogy színesebbé tegyék nyáron erkélyeiket és kertjeiket.  Az önkormányzat kéri az igénylőket, hogy a virágok átvételéhez lakcímkártyájukat vigyék magukkal.

A virágokat minden körzetben más időpontban osztják ki, ezek az aktuális helyszínek és időpontok:

Becsky István Gábor (1-es körzet)

Egyeztetés alapján a +36206616438-as telefonszámon.

Papp Viktor (2-es körzet)

2019.06.04., kedd 16.00 Mesekert Óvoda

Nagy Sándor (4-es körzet)

2019.05.22., szerda 18.00 Benedek Elek Általános iskola

Dr. Pankotai László (5-ös körzet)

2019.05.25., szombat 11.00 Gulyás Pál Kollégium udvara

2019.06.01., szombat 11.00 Fényes udvari kispiac mögött

Türk László (6-os körzet)

2019.05.17., péntek 16.30-17.00 Kondoros kert, Kéknyelű u. 57. szám előtt

2019.05.17., péntek 18.45-19.00 Nagycsere, Református Egyház udvara

2019.05.17., péntek 17.30-18.00 Bayk András kert, Felsőpércsi u. 53. Presszó udvara

2019.05.21., kedd 17.30-18.00 DMK Homokkerti Közösségi Ház udvara, Szabó Kálmán u. 68.

2019.05.29., szerda 17.00-17.30 Karácsony Sándor Általános Iskola udvara, Komáromi Csipkés György tér 9.

Kovács István (7-es körzet)

2019.05.29., szerda 17.00 Karácsony Sándor Általános Iskola udvara

2019.05.30., csütörtök 17.00 Nagybáya u. 4. (Dohánybolt udvara)

2019.06.08., szombat 09.00 Haláp, játszótér mellett

Czellér László (8-as körzet)

2019.05.24., péntek 17.00 Kerekestelepi fürdő bejárata

Komolay Szabolcs (9-es körzet)

2019.06.01., szombat 14.00 Lencztelepi református templom udvara (Cseresznye u. 40.)

2019.06.01., szombat 16.30 Biczó István kert – Serli kanyarban található presszó udvarán

Szabó Gyula (10-es körzet)

2019.06.03., hétfő 15.30-16.00 Ispotály Utcai Óvoda

2019.06.03., hétfő 17.00-18.00 Tégláskert – Vadász utca buszmegálló

2019.06.04., kedd 14.30-15.30 Epreskerti Általános Iskola

2019.06.04., kedd 16.00-17.00 Közép Utcai Óvoda

2019.06.04., kedd 18.00-19.00 Szepes, Sárgadülő 29. sz.

Orosz Ibolya Aurélia (11-es körzet)

2019.05.30., csütörtök 15.00 Belvárosi Gondozó Szolgálat Vörösmarty Utcai Idősek Klubja

2019.06.05., szerda 15.00 Szoboszlói Úti Általános Iskola

Csaholczi Attila (12-es körzet)

2019.06.06., csütörtök 16.30 Tócóskert tér 3.

Dr. Ary Petronella (13-as körzet)

2019.05.22., szerda 17.00 Jégcsarnok

Varga András (14-es körzet)

2019.05.24., péntek 16.00 Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Dr. Barcsa Lajos (16-os körzet)

2019.05.23., csütörtök 17.00 Vénkerti Általános Iskola

2019.05.30., csütörtök 17.00 Ond utca

Dr. Mazsu János (19-es körzet)

2019.05.23., csütörtök 15.30 Hatvani István Általános Iskola

Fodor Levente (20-as körzet)

2019.05.18., szombat 09.00 Thaly Kálmán Utcai Óvoda (Thaly Kálmán utca 10-12.)

2019.05.18., szombat 11.00 Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola (Thomas Mann utca 16.)

Hernádi Zoltán (22-es körzet)

2019.05.23., csütörtök 16.00 Liget Óvoda Tessedik Sámuel Utcai Telephelye

Korbeák György (21-es körzet)

2019. 05. 21., kedd 16.15 Újkerti Könyvtár udvara

Szilágyi László (23-as körzet)

2019.05.23., csütörtök 17.00 Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium

Balázs Ákos (24-es körzet)

2019.06.04., kedd 17.00 Józsa, Gönczy Pál Általános Iskola

2019.06.04., kedd 18.00 Józsa, Lórántffy Zsuzsanna Általános Iskola

az eredeti hír itt elérhető