Zsóri gólja bekerült a top 3-ba a Puskás-díj szavazásán

2019.09.02

Zsóri Dániel találata bekerült a legjobb három közé az év góljáért járó Puskás-díj szavazásán – adta hírül hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapja.

A 18 éves futballista – aki időközben a MOL Fehérvár FC-hez igazolt – a DVSC színeiben február 16-án, a Ferencváros elleni hazai bajnoki találkozón lőtte emlékezetes gólját.

A 81. percben csereként állt be élete első NB I-es mérkőzésére, és a 93. percben, 15 méterről a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet.

Az ő gólján kívül a kolumbiai Juan Fernando Quintero (River Plate) és az ötszörös aranylabdás argentin Lionel Messi (FC Barcelona) találata került be a legjobb háromba.

Zsóri az első magyar a díj történetében, aki szerepelt a 10-es jelöltlistán. Utóbbiakra két hétig lehetett szavazni, a három legtöbb voksot gyűjtő gól közül legendás játékosokból álló zsűri választja majd ki a győztest, aki szeptember 23-án, a milánói Scalában veheti át az elismerést.

A Vidi már posztolt is egyet a friss igazolásuk sikeréről – szúrta ki a Lokomotív Blog:

Közzétette: Lokomotív Blog – 2019. szeptember 2., hétfő

az eredeti hír itt elérhető