Zöldhulladék-gyűjtő zsákokat osztogat a debreceni önkormányzat – helyszínek, időpontok

2019.09.23

Folytatjuk a Debrecen, a mi kertünk akciónkat, a hagyományoknak megfelelően zöldhulladék elhelyezésére alkalmas zsákokat adunk a debrecenieknek – jelentette be tájékoztatóján Papp Viktor és Becsky István önkormányzati képviselő.

2019 tavaszán hirdette meg Papp László polgármester a Debrecen, a mi kertünk elnevezésű akciót azzal a céllal, hogy közösen tegyük szebbé és zöldebbé közös otthonunkat, Debrecent.

Az azóta eltelt fél évben számtalan alkalommal ültettünk közösen egy-egy városrész lakóival fákat, virágot tereinkre és templomaink kertjeibe. Legutóbb pedig házi komposztálót igényelhettek a debreceniek annak érdekében, hogy környezetbarát módon tudják kezelni a háztartásokban, kertekben keletkező zöldhulladékot.

Most újabb segítséget szeretnénk nyújtani a környezetbarát módon gondolkodó debrecenieknek. Azoknak, akiknek nincs lehetőségük komposztálót elhelyezni kertjükben, a zöldhulladék elhelyezésére alkalmas zsákokat osztanak a debreceni egyéni önkormányzati képviselők.

Minden évben óriási az érdeklődés a zöldzsákok iránt, így idén is eljuttatunk több mint 71 ezer zsákot juttatunk el a debrecenieknek.

A zöld zsákokat a következő időpontokban és helyszíneken lehet átvenni:

 
Becsky István Gábor  2019. szeptember 25-től telefonos egyeztetés után a 20/6616438-as telefonszámon
Papp Viktor 2019. szeptember 26. (csütörtök) 17.00-19.00, Mesekert Óvoda
Jámbor Ferenc 2019. szeptember 26. (csütörtök) 17.00-19.00, Csapókerti Közösségi Ház (Debrecen, Süveg u. 3. sz.)
Dr. Nagy Sándor 2019. szeptember 27. (péntek), 18.00, Benedek Elek Általános Iskola
dr. Pankotai László 2019. szeptember 27. (péntek), 17.00-18.00, Gulyás Pál Kollégium
Türk László 2019. október 3. (csütörtök) 17:00-17:30, Karácsony Sándor Általános Iskola udvara, Komáromi Csipkés György tér 9.
2019. szeptember 26. (csütörtök) 17:00-17:30, DMK Homokkerti Közösségi Ház udvara, Szabó Kálmán u. 68.
2019. október 7. (hétfő) 17:00-17:30 , Nagycsere, Református Egyház udvara
2019. szeptember 25. (szerda) 17:00-17:30, Kondoros kert, Kéknyelű utca 57. szám előtt
2019. szeptember 25. (szerda) 18:00-18:30, Bayk András kert, Felsőpércsi u. 53. Presszó udvara
Kovács István 2019. szeptember 25. 17.00-18:00,  Nagybánya utca 4.
2019. október 5. (szombat) 9.00 órától, Haláp, Erdősor utcai játszótér
2019.október 3.   17.00-18.00,  Karácsony Sándor Általános Iskola
Czellér László 2019. szeptember 27. (péntek) 17.00-18.00, Szávay Gyula utcai idősek otthona (Szávay Gyula utca 55/F)
Komolay Szabolcs 2019. október 3. (csütörtök) 17.30, Cseresznye utcai közösségi tér
2019. október 4. (péntek) 17.30, Biczó István kert, Serli kanyarnál található presszó udvara
Szabó Gyula 2019. szeptember 27. (péntek) 14.30-15.30 Epreskerti Általános Iskola
2019. szeptember 27. (péntek) 16.00-16.30 Ispotály Utcai Óvoda
2019. szeptember 27. (péntek) 17.00-18.00 Tégláskerti Óvoda
2019. szeptember 27. (péntek) 18.30-19.00 Szepes, Sárga dülő 29.
Orosz Ibolya Aurélia 2019. szeptember 25. (szerda) 16.00-17.00, Szoboszlói Úti Általános Iskola
Csaholczi Attila 2019. szeptember 26. (csütörtök) 17.00, Medgyessy Ferenc Gimnázium
2019. szeptember 23-26. (hétfő-csütörtök) 8.00-17.00, Tócóskert tér 3.
2019. szeptember 27. (péntek) 8.00-12.00, Tócóskert tér 3.
2019. szeptember 25. (szerda) 16.00-17.00, Százszorszép Óvoda
Dr. Ary Petronella 2019. szeptember 26. (csütörtök) 17.00, Medgyessy Ferenc Gimnázium
Varga András 2019. szeptember 26. (csütörtök) 17.00, Medgyessy Ferenc Gimnázium
dr. Széles Diána 2019. október 3. (csütörtök) 13.00, Pósa utcai közösségi Ház (Pósa utca 1.)
Dr. Barcsa Lajos 2019. szeptember 25. 17.00-18.00, Vénkerti Általános Iskola
2019. szeptember 26. 17.00-18.00,  Lilla Téri Általános iskola
dr. Papp Csaba Sándor 2019. szeptember 30. (hétfő) 17.00-18.00 Debrecen Arany János Óvoda
dr. Kiss Sándor 2019. október 1. (kedd) 16.00 óra, Faragó Utcai Óvoda
dr. Mazsu János 2019. szeptember 27. (péntek) 16.00-17.00, Hatvani István Általános Iskola
Fodor Levente Telefonos egyeztetés után 30/683-3720-as telefonszámon
Korbeák György 2019. szeptember 27. (péntek) 16.00-17.00, Újkerti közösségi Ház
Hernádi Zoltán 2019. szeptember.27. (péntek) 18.00-19.00, Árpád Vezér Általános Iskola
2019. szeptember 28. (szombat) 9.00 – 10.00, Ondódi Közösségi Ház
2019. szeptember 28. (szombat) 10.30 – 11.30, Nagymacsi Közösségi Ház
2019. szeptember 28. (szombat) 12.00 – 13.00, Kismacsi Közösségi Ház
2019. október 4. (péntek) 16.30 – 17.30, Tessedik Utcai Óvoda
Szilágyi László 2019. szeptember 25. (szerda), 16.30-17.30, Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium
Balázs Ákos Péter 2019. szeptember 24. (kedd) 17.00-19.00, Józsai Közösségi Ház (Józsapark)

az eredeti hír itt elérhető