WHO: heteken belül drámaivá válhat a járványhelyzet, sok lehet a halálos áldozat

2020.09.14

Az Egészségügyi Világszervezet szerint rövid időn belül romlani fog a járványhelyzet, és bár a fertőzés szövődményeiben elhunytak száma egyelőre sehol sem kiugró, valószínűsíthetően hamarosan az lesz – írja az Euronews.

Hans Kluge, a WHO európai igazgatója úgy látja,

októberben, novemberben egészen biztosan sok lesz a halálos áldozat.

“Sokan nem akarják meghallani ezeket a rossz híreket, és én ezt teljességgel megértem. De azt is fontos elmondanom, hogy ennek az egésznek egyszer csak vége lesz. Előbb vagy utóbb a járvány véget ér. Ez még nem világvége”- tette hozzá.

Jonathan Peterchmitt francia egészségügyes pedig arról beszélt, hogy ha az esetszám annyira megugrik, mint tavasszal, az egészségügyi rendszer nem fog vele bírni, és könnyen lehet, hogy hasonló katasztrófa lesz mint az év első felében.

“Lépten nyomon azt hallom, hogy a vakcina megold majd mindent, és véget vet a járványnak. De nem. Nem fog. Egyáltalán nem biztos, hogy lesz olyan oltóanyag, amely minden korosztálynak segítséget nyújthat a fertőzés kivédésében, sőt inkább a második forgatókönyv a valószínűbb. Ha viszont különböző vakcinákkal kell oltani, az kész logisztikai rémálom lesz”

– mondta Hans Kluge.

az eredeti hír itt elérhető