Washington napi több mint 2,7 millió hordó iráni nyersolajat zár ki a világpiacról

2019.08.20

Az Egyesült Államok a szankciók révén napi több mint 2,7 millió hordó iráni nyersolajat zár ki a világpiacról – jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden az MSNBC televíziónak adott interjúban.

Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta, hogy az amerikai kormány reményei szerint ez a stratégia a továbbiakban is folytatható és sikeres lesz.

“Megvontuk Irántól azt jó bevételi forrást, amely lehetővé teszi számára, hogy terrorista kampányokat folytathasson szerte a világban, egyidejűleg sikerült az olajpiacok ellátását is biztosítanunk” – fogalmazott Pompeo.

Amerikai lapinformációk szerint Irán júliusban napi 100 ezer hordó nyersolajat exportált. Elemzők azonban megjegyzik, hogy nehéz pontos adatokhoz jutni az iráni olajexportról. Washington 2018 novemberében hozott ismét szankciókat Irán ellen, miután egyoldalúan kilépett a 2015-ben Teheránnal megkötött többhatalmi atomalkuból.

Májusban az amerikai kormányzat ráadásul véget vetett az iráni olajimportőrök számára átmeneti időre biztosított szankciók alóli kivételeknek.

Ali Samkáni, Irán legfőbb szellemi vezetője, Ali Hamenei ajatollah tanácsadója, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács főtitkára hétfő este az NBC televízióban sugárzott interjújában azt hangoztatta, hogy “Teheránnak soha nem lett volna szabad aláírnia az Obama-kormányzat idején kidolgozott atomalkut”.

Iránban sokan érzik úgy, hogy a nukleáris megállapodás aláírása tévedés volt – fogalmazott Samkáni. Az amerikai újságíró kérdésére válaszolva megerősítette, hogy személy szerint ő is így érzi. Mint fogalmazott: “követem a nemzetem álláspontját”.

Samkáni leszögezte: “a szankciók nem a tárgyalásokat készítik elő, hanem azt célozzák, hogy megadjuk magunkat”. Majd hozzátette: amíg az Egyesült Államok ezt a politikát követi, addig Irán nem lesz hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni.

Egyben ismét cáfolta, hogy Teherán atomfegyverek létrehozására törekedne. Elutasította azt is, hogy Irán Izrael elpusztítását akarná. Közölte: Izrael sorsa a palesztinoktól függ.

Az iráni politikus hangsúlyozta: országa nem a terror forrása, hanem stabilizáló erő a térségben. Utalt azokra az általa “mártíroknak” nevezett irániakra, akik az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetek elleni harcban áldozták fel életüket.

az eredeti hír itt elérhető