Vigyázat, megint katonai konvoj halad át Hajdú-Bihar megyén!

2019.09.08

Egy nemzetközi gyakorlat miatt ismét katonai konvoj közlekedik majd több forgalmas útszakaszon hétfőn – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap.

A közlemény szerint a gyakorlatra történő felkészülés ideje alatt hétfőn katonai járművekből álló menetoszlop közlekedésére kell számítani a

Hajdúhadház, Vay Ádám Kiképző Bázis 2. telephely – 4 sz. főút – 354 sz. főút – M35 autópálya – 47 sz. főút – Berettyóújfalu – Szeghalom – Hódmezővásárhely – M43 – Sándorfalvi út – Sándorfalva – Atkai holtág

útvonalon.

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy az említett útvonalakon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a menetoszlopokat, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását – közölték.

A “Magyar Honvédség a vonatkozó szabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát” – írták.

Augusztus végén egy fiatal katona halálos balesetet szenvedett az M7-esen egy katonai konvojban,

az eredeti hír itt elérhető